Létrehozva: 2021.03.31.

Marco Rossi nagyon csalódott, nem erre számított Andorrán

A magyar labdarúgó-válogatott Andorra otthonában folytatta a világbajnoki selejtezőket. Marco Rossi együttese fölényesen nyert.

Magyarország 4-1-re nyert Andorra otthonában világbajnoki selejtező-mérkőzésen. Marco Rossi együttese kilenc mérkőzés óta veretlen, de a szövetségi kapitány a meccs után bevallotta, Kalmár Zsolt sérülése miatt nagyon csalódott.

Kleinheisler László szerezte a magyar válogatott harmadik gólját (Fotó: MTI)

„Ezen a mérkőzésen tisztában voltunk azzal, hogy nehéz lehet, ha nem vagyunk kellően motiváltak, de szerencsére nem volt gond. A második félidőben sokkal jobban játszottunk. Nem vagyok teljesen elégedett, szerettem volna, ha 4-0-val fejezzük be a meccset. Ráadásul sajnos Kalmár Zsolt megsérült, félek, hogy nem tud játszani az Eb-n. Ezért nagyon csalódott vagyok„ – mondta a mérkőzés után Marco Rossi az M4 Sportnak.

A magyar válogatott az első félidő ráadásában Fiola Attila fejesgóljával szerezte meg a vezetést, majd a szünet után nyolc perccel Gazdag Dániel szintén fejjel volt eredményes. Az 53. percben Kleinheisler László négy méterről, jobb lábbal háromra növelte a magyar előnyt, majd egy perccel a vége előtt Loic Nego szerezte a negyedik gólunkat. Andorra büntetőből szépített.

A magyar csapat három fordulót követően hét ponttal, a második helyen áll a csoportjában. Anglia egyelőre hibátlan, kilenc ponttal vezet. Albánia hat, Lengyelország négy pontot gyűjtött, Andorra és San Marino pont nélkül szerénykedik. A vb-selejtezők szeptemberben folytatódnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt