Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.04.

Két éve mindent megnyer a Fradi, ez az oka

Elképesztő rekordot ért el a Ferencváros férfi vízilabdacsapata. A gárda az elmúlt másfél évben nyolc döntőjéből nyolcat nyert meg, s minden trófeát besöpört.

Elfogytak a szavak és a jelzők a Ferencváros férfi vízilabdacsapatát illetően. A gárda szombaton Marseille-ben megnyerte az Európai Szuperkupát, a zöld-fehérek 14-11-re verték a házigazdákat. Ez azt jelenti, hogy 2018 áprilisa óta a Ferencváros nyolc döntőt játszott, s mindet megnyerte. A csapat jelenleg címvédő a magyar bajnokságban és kupában, a BL-ben és a magyar és európai szuperkupában is.

Úgy tűnik, senki sincs a világon, aki meg tudná állítani Varga Zsolt együttesét. Pedig a franciák mindent megtettek a sikerért, s a szünetben meglepetésre négy góllal vezettek.

„A szünet után jóval agresszívebben jöttünk vissza, és nem csak hátul, támadásban is éreztettük minden egyes mozdulattal, hogy innentől más lesz a meccs. Fontos volt, hogy teljesen más mentalitással jöttünk vissza a meccsbe, a franciákon pedig ekkor már ott volt az a nyomás, ami a találkozó elején még nem” – fogalmazott Varga Dénes, a Fradi olimpiai bajnok sztárja, a világ egyik legjobb vízilabdázója.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó