Létrehozva: 2020.04.09.

Késsel vágta volna le a combjáról a zsírt a magyar sportolónő

Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő tíz éven át küzdött bulimiával.

A 23 éves sportolónő, Szilágyi Liliána korábban is nagy őszinteséggel beszélt kényszerbetegségéről (bulimia), amellyel tíz évig küzdött. Serdülő úszóként mindennap mérlegre állt – írja a Bors.

Szilágyi Liliána
Fotó: Instagram

„Olyan testképzavarom volt, hogy nyolcévesen arról álmodoztam, mikor lesz pénzem zsírleszívásra. Legszívesebben levágtam volna késsel a zsírt a combomról”– idézi a Bors a wmn.hu Popfilter című podcastjából Szilágyit.

Az úszónő három éve jutott arra az elhatározásra, hogy változtatnia kell, miután teljesen elvesztette a kontrollt az evés felett.

„Önmagam elfogadása egy nap mint nap tartó folyamat, és ez így is van rendjén. Mostanra már kiismertem annyira a gyengeségeimet, hogy azt mondhassam, úgy egy éve stabilan jól érzem magam. Először nekem kellett felismernem, hogy problémám van, de a környezetemben is hálás vagyok többeknek, amiért meghallgattak, és nyíltan tudtam velük beszélni erről. Sokat segített az is, hogy vegán étrendre álltam át, vagyis nem fogyasztok állati eredetű ételeket. Most sokkal könnyebbnek érzem magam, többet tudok enni anélkül, hogy leterhelne. A súlyomra sportolóként persze most is oda kell figyelnem, de nincs már az a pánikszerű érzés, hogy csak el ne hízzak” – mondta el a Fradi sportolója a Borsnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist