Létrehozva: 2020.08.30.

Kényszerű csere, Marco Rossi újabb játékosról mondott le

Ismét változott a magyar labdarúgó-válogatott kerete.

Korhut Mihály helyett Hangya Szilveszter csatlakozik a nemzeti együtteshez. Az MLSZ közleménye szerint miután a DVSC környezetében is felmerült a koronavírus-fertőzés, elővigyázatosságból a honvédos Gazdag Dániel után a Loki balhátvédjének részvételétől is eltekint a válogatott stábja.

Pénteken délután kiderült, hogy a Budapest Honvéd két játékosa, a védő Baráth Botond és a középpályás Tamás Krisztián is megsérült, így nem tudnak csatlakozni a csapathoz. Helyükre a Lugano két játékosát, Kecskés Ákost és Holender Filipet hívta meg Marco Rossi. Ezzel ötre nőtt az újoncok száma a keretben, hiszen előbbi most először vesz részt A-válogatott összetartáson.

A Nemzetek Ligája B divíziójának 3. csoportjába sorolt magyar együttes csütörtökön Törökországban kezdi meg a 2020/21-es sorozatot, majd három nappal később Oroszországot fogadja. A csoport negyedik tagja Szerbia.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival

TÜZELŐÁLLÁS

„Próbáljuk magunk mögött hagyni..." – Ilyen a hangulat a magyar válogatottnál a balhé óta