Létrehozva: 2020.09.22.

Itt bejelentés, hazatért Dzsudzsák Balázs

A 108-szoros magyar válogatott szélső visszatér a Lokihoz.

Az NB II-ben szereplő Debreceni VSC-ben folytatja a páylafutását Dzsudzsák Balázs – számolt be róla a klub Facebook-oldala. A 33 éves játékost kedd délután, a Nagyerdei Stadionban mutatják be a szurkolóknak.

„Hivatalos! A 108-szoros magyar válogatott futballista, Dzsudzsák Balázs hazatért a DVSC-hez! Sok sikert a Lokiban, Balázs” - írja a DVSC Facebook-oldala.

Dzsudzsák a Debrecen utánpótlásában nevelkedett, 2004 és 2008 között pedig a felnőtt csapatot erősítette, amellyel három bajnoki címet nyert.

„A múltat nem kell bemutatnom és azt mondom, így teljes a karrierem. Innen mentem el tizenkét éve, itt lettem profi labdarúgó és válogatott, itt kaptam meg az alapjait a pályafutásomnak. Keményen beleállok az előttem álló feladatokba, ám hangsúlyoznám, nem a végső pánikmegoldás volt számomra a Debrecen.” - nyilatkozta a klub honlapjának Dzsudzsák.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint