Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.24.

Felemás döntés a BL-ben, nagyon rosszul járt a magyar sztárcsapat

Fontos döntéseket hozott a szezon hátralévő részével kapcsolatban az Európai Kézilabda-szövetség (EHF).

Törölték az egyenes kieséses szakaszt a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a koronavírus-járvány miatt – írja az EHF közleménye. A decemberre halasztott négyes döntőnek így automatikus résztvevője lett a Veszprém a csoportban elért eredménye alapján, ellenben a Szeged nagyon rosszul járt, hiszen nem kap esélyt, hogy bejusson a final fourba.

A Veszprém-szurkolók utazhatnak Kölnbe
Fotó: MTI

A négyes döntőnek a Veszprém mellett a német Kiel, a spanyol Barcelona és a francia Paris Saint-Germain lesz a résztvevője. A budapesti női négyes döntő szeptemberre halasztott időpontja egyelőre nem változik.

Emellett a magyar férfiválogatott automatikusan ott lesz a 2021-es világbajnokságon a világranglistán elfoglalt helyezése alapján, a női válogatott pedig a 2018-as Eb-szereplésének köszönhetően jutott ki az év végi kontinenstornára.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség