5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Ez aztán a meglepetés, Shane Tusup lesz Dzsudzsák Balázs edzője

DZSUDZSÁK Balázs
GG
Szerző
GG
Létrehozva2020. 09. 09. 19:20

Az amerikai úszóedző Bogdán Ádám és Szoboszlai Dominik után újabb magyar sztárfocista felkészülését segíti.

Shane Tusup irányításával folytatja felkészülését a jelenleg klub nélküli Dzsudzsák Balázs. Az amerikai tréner és a válogatott szélső együttműködése a fizikális felkészülésre irányul – írja a eurosport.hosszabbitas.hu.

Dzsudzsák Balázs
Fotó: MTI

„Korábban többször eljátszottam a gondolattal, hogy felhívjam Shane-t, de valahogy ez mindig elmaradt. Aztán egy hete végül megtörtént a nagy találkozás. Elbeszélgettünk, szóba került mindkettőnk pályafutása, én elmondtam, hogy még mindig komoly célok lebegnek előttem, ő pedig biztosított arról, hogy tudna nekem segíteni. A pályafutásom ezen szakaszában szerettem volna, ha egy erős, kemény, elismert szakember irányítja a fizikális felkészülésemet. Sikeres karriert tudhatok eddig magam mögött, ahogy Shane is komoly sikereket ért el az úszásban, újabban pedig a labdarúgásban is. Tudom, hogy kemény munkával mit ért el a sportolóival, bízom a szakértelmében. Hiszek abban, hogy az élet nem véletlenül hozza össze az embereket egymással, biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen alakul majd a közös munka”

- nyilatkozta Dzsudzsák a portálnak.

Shane Tusup
Fotó: Instagram

Dzsudzsák és Tusup már megkezdték a közös edzéseket.

„Az első foglalkozás nem is alakulhatott volna jobban, Balázs bizonyította, hogy világklasszis sportoló, de nem is vártam mást tőle. Profi hozzáállással végezte a feladatokat, az új mozdulatokat is sikerült hamar elsajátítania, nem kíméltem, de állta a sarat. Úgy gondolom, hogy a tehetségével és élsportolói mentalitásával, valamint a hozzáértő munkával jó esély van arra, hogy hamarosan az eddigi legjobb Dzsudzsák Balázst lássuk viszont a pályán„

- mondta el Tusup.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.