Létrehozva: 2019.11.16.

Elárulta életcélját Lewis Hamilton: meglepő, de semmi köze a Forma1-hez

A világbajnok versenyző mindenkit meglepett, mert állítása szerint már lenyugodott és szeretne családot alapítani.

A két héttel ezelőtti Amerikai Nagydíjon hatodik világbajnoki címét begyűjtő Lewis Hamilton kijelentette: „Csak csütörtöktől vasárnapig tartozom a Forma–1-es mezőnyhöz.„

Fotó: AFP

A Mercedes 34 éves pilótája arra utalt, hogy a többi napon igyekszik átlagos emberként élni. Persze amennyire az évi 46 millió dollárt (14 milliárd forintot) kereső szupersztár hétköznapi lehet. A korábban a nőügyeivel és a néhány napos amerikai kiruccanásaival címlapokra kerülő brit versenyző a saját bevallása szerint lehiggadt.

”Boldogabb vagyok, mint eddig bármikor. Imádom a munkámat, az F1-et, és nagyszerű volt, hogy Austinban a hozzám közel állókkal ünnepelhettem. A család mindig a legfontosabb volt számomra„ – nyilatkozta a tegnapi szabadedzésekkel kezdődött brazil hétvége előtt Hamilton. ”Egy nap én is szeretnék megfelelő társat magam mellé és természetesen gyerekeket. Talán ez a legnagyobb célom„ – idézi a Blikk.

A pilóta hiába nyerte meg a vébétrófeát, a motivációja mit sem változott.

”A szezon utolsó két futamán is a legjobb akarok lenni. És igyekszem megszerezni az első rajtkockát is. Mondjuk, egy olyan álomkörrel, mint amit a 2018-as szingapúri időmérőn autóztam. Ott majdnem elértem a tökéletességet, pedig ilyen a mi sportágunkban nincs. Mindennap új célokat tűzök ki magam elé, és folyamatosan azt mondogatom magamnak, hogy még több kell. Csak így lehet előrébb és előrébb jutni„ – jelentette ki.

A versenyző ugyanakkor már várja a téli szünetet.

”Sajnos nagyon rövid a pihenőidő, de igyekszem maximálisan kihasználni. Majd lógatom a lábamat és sokat játszom a kutyáimmal. Remélem, hogy még sokáig egészséges maradok, s mindennap lesz lehetőségem nevetni. Élvezni szeretném azt a csodát, amit életnek nevezünk„ – mosolygott Hamilton.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló