Létrehozva: 2019.08.27.

Dönteni kell, fontos lépés előtt áll a Fradi

Habár a Ferencváros a hazai és a nemzetközi porondon is szeretne helytállni, látszólag az Európa-liga idén elsőbbséget élvez.

Soha nem látott összeállításában játszott vasárnap az NB I-ben az Európa-liga rájátszásában érdekelt Ferencváros. Szerhij Rebrov vezetőedző kizárólag olyan játékosokat jelölt a Puskás Akadémia elleni kezdőcsapatba, akik három nappal korábban nem szerepeltek a Suduva elleni (0-0) EL-meccsen.

Ihor Haratyin (zöldben) és társai csütörtökön az Európa-liga csoportkörért játszanak
Fotó: MTI

Magyarán az ukrán tréner pihentette a legjobbjait a kupa-visszavágóra, és a „cseresort” szerepeltette a hazai porondon. Csúfos kudarc lett a vége, a felcsútiak 4-1-re elverték a bajnoki címvédő Fradit. Mindez azt sejteti, hogy a zöld-fehér sereg aligha lesz képes azonos nívót képviselni mindkét sorozatban. Ha csütörtökön sikerrel járnak a Suduva ellen és bejutnak az Európa-liga csoportkörébe, akkor kisebb esélyük lesz a címvédésre az NB I-ben a nagyobb igénybevétel miatt. Ráadásul a közelmúlt is ezt sugallja.

Amíg például a Vidi tavaly ősszel az Európa-liga csoportkörében szerepelt, addig az NB I-ben három vereség is érte. Gyorsan komoly hátrányba került a Ferencvárossal szemben, és a bajnokság végén 13 ponttal szorult a győztes zöldek mögé. Ugyanez volt a helyzet a 2012/13-as idényben is. Akkor a Paulo Sousa vezette fehérváriak sem bírták a dupla menetet, az EL őszi csoportköre alatt négyszer is kikaptak az NB I-ben, és esélyük sem volt a bajnoki címre. A győriek 10 pontot „vertek” a második Vidire.

Ennél nagyobb mélyrepülést produkált a Debrecen, amely 2010 őszén játszott az El-ben. A Loki képtelen volt helytállni mindkét fronton, a nemzetközi menetelés után csak a hatodik helyen zárt az NB I-ben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint