Létrehozva: 2020.06.30.

Böde Dani összeköltözött kézis szerelmével

Immár biztosra vehető, hogy új sztárpár alakult idehaza.

Először a Ripost számolt be róla 2019 augusztusban, hogy a Paks labdarúgója, Böde Dániel hosszú hónapok magánéleti válsága után külön költözött a feleségétől és három gyermekétől.

Böde Dániel
Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi

A korábbi ferencvárosi közönségkedvenc focista ezzel egyidőben a Fradi kézilabdacsapat kapusának, Bíró Blankának az oldalán tűnt fel. Böde Danit először a Ferencváros-Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-selejtezőn láthatta több ember Blanka társaságában. Együtt érkeztek a VIP-páholyba, végig egymás mellett ültek, szurkoltak, s mindenki láthatta, hogy együtt vannak, nem titkolóznak. Azóta Böde időnként az FTC rangadóin szurkolt, Bíró Blanka pedig a Paks találkozóin tűnt fel, ám erről soha nem számoltak be a közösségi oldalakon, és képekkel sem üzentek a kapcsolatukról. Mostanáig.

Bíró Blanka ugyanis szombaton az Instagramon osztott meg egy bejegyzést, miután a Paks kiharcolta a bennmaradást az NB I-ben. A 25 éves válogatott kézilabdázó „Igeeen, megcsinálták” szöveggel, Böde Dániel képpel gratulált az Insta sztorijában. A fotó alá piros szívecskével azt írta, „Nagyon büszke vagyok Rád!”. Egy órával később Böde Dániel Insta történetében is feltűnt Bíró Blanka gratuláló posztja.

Bíró Blanka (Fotó: Instagram)

Ez az első egyértelmű jel, hogy valóban egy párt alkot a futballista és a kézilabdázó. A Ripost úgy tudja, nagyon boldogok, már együtt élnek, Bíró Blanka Madocsára költözött Böde Dánielhez. Májusban pedig Blanka ferencvárosi csapattársai Madocsáról jelentkeztek be, egy borfesztiválon készült fotó róluk.

A hazai női kézilabda-bajnokság márciusban szakadt félbe, majd áprilisban törölték, vagyis Böde Dániel és Bíró Blanka több időt tölthetett együtt. Amit tavaly augusztusban csak sejtettünk, az immár bizonyossá vált, új sztárpár alakult a magyar sportéletben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Négy játékosát száműzte a BL-nyolcaddöntős focicsapat edzője

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta