Létrehozva: 2020.04.20.

Sztárcsapatok célkeresztjében, három topligába hívják Szoboszlait

Vélhetően már nem sokáig lesz az osztrák Salzburg labdarúgója a 19 esztendős magyar tehetség, Szoboszlai Dominik. A nyolcszoros magyar válogatott játékos a következő évadot már topligában kezdheti meg, hiszen ő és a klubja is jobbnál jobb ajánlatok közül válogathat. A Ripost sorra vette a legvalószínűbb célállomásokat.

Szoboszlai Dominik nyáron Olaszországba igazolhat – legalábbis olasz szövetségi kapitányunk, Marco Rossi szerint.

„Beszéltem Dominikkal és az ügynökével is, akivel kiváló a kapcsolatom. A menedzser azt mondta, még a koronavírus felbukkanása előtt, hogy Olaszországból van több ajánlatuk, és Dominik minden valószínűség szerint Olaszországba fog szerződni”

– idézte Rossit a passioneinter.com.

Szoboszlai Dominik (jobbra) már a válogatottban is gólt lőtt
Fotó: MTI

Csakhogy erre reagálva a fent említett játékosügynök, a Szoboszlai ügyeit intéző Esterházy Márton a Nemzeti Sportnak elmondta:

„Olasz klubok mellett német és angol csapatok is komolyan érdeklődnek az ügyfelem iránt, egyelőre azonban semmilyen szenzációval nem tudok szolgálni, hiszen sem olasz sem más nemzetbeli klubbal nincsen semmilyen megállapodásunk” – nyilatkozta az az EM Sports Consulting ügyvetetője.

A hazai és nemzetközi sajtóhírek alapján a következő klubok lehetnek a legkomolyabb kérők.

SS Lazio (olasz Serie A, 2. hely)

Szoboszlai egy olasz lap szerint tavaly titokban már járt a Lazio sportközpontjában. A római klubnál a Manchester Unitedhez csábított szerb sztár, Szergej Milinkovics-Szavics utódát látják benne. Simone Inzaghi csapata a járvány okozta kényszerszünetig a bajnoki címért harcolt a címvédő Juventusszal, a következő évadban szinte biztosan a Bajnokok Ligájában szerepelhet.

AC Milan (olasz Serie A, 7. hely)

A hétszeres BEK/BL-győztes lehet a befutó a legfrissebb Tuttosport szerint. A pletykát erősíti, hogy a legfőbb edzőjelölt, a német Ralf Rangnick évek óta a Red Bull-csapatoknál dolgozik, jól ismeri a magyar tehetséget. A milánói sztárklub jelenleg nem a fénykorát éli, de Szoboszlaihoz hasonló fiatal, tehetséges játékosokra építenék a jövő csapatát. Itt sok játéklehetőséget kapva akár egyből főszereplő lehetne.

Szoboszlai Dominik (jobbra) a BL-csoportkörében is pályára lépett ebben a szezonban
Fotó: AFP

RB Leipzig (német Bundesliga, 3. hely)

Németországban a dobogós, ráadásul BL-negyeddöntős RB Leipzig felé vezethet a legkönnyebben Dominik útja. A Salzburgban tulajdonos, Lipcsében főszponzor Red Bull cég csapatain belül rendszeres az átjárás. Így került a Bundesliga-csapathoz 2015-ben Gulácsi Péter is az osztrák testvérklubtól. Ráadásul Orbán Willi személyében egy harmadik magyar csapattárs is játszik ott.

Arsenal (angol Premier League, 9. hely)

Az angol mezőnyből az Arsenal lehet a befutó. A londoni klub hagyományosan előszeretettel alkalmaz fiatal játékosokat, ráadásul az AC Milanhoz hasonlóan ott is szinte csak felfelé vezethet az út a jelenlegi helyzetből. Ez a nemzetközi kupaszereplés tekintetében ugyanakkor hátrány, hiszen az Ágyúsok csak a kilencedik helyen állnak, messze az Európa-liga-indulástól is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok