Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.17.

„A torkomban dobogott a szívem” – nagyon izgult a Fradi sztárja a győztes BL-selejtezőn

A Ferencváros 2-1-re győzte le a Dinamo Zagrebet a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében.

Lovrencsics Gergő a második percben szerzett vezetést a Fradinak a Dinamo Zagreb ellen, de az első félidőben le kellett cserélni sérülés miatt. A zöld-fehérek csapatkapitánya ezt követően a lelátóról szorított a csapatnak, amely végül 2-1-re győzött.

Lovrencsics korán vezetést szerzett a Fradinak
Fotó: MTI

„A gólomnál nagy örömet éreztem, és bár sajnáltam, hogy utána kevés időt tölthettem a pályán, most a győzelem mindennél fontosabb volt. Eleinte nyugodtan szemléltem a lelátóról a meccset, ám a második gólunk megszerzése után már a torkomban dobogott a szívem. Mindenki csúszott-mászott a sikerért, minden játékosunk a maximumot hozta ki magából. A következő párharc már két meccses lesz, ott a taktika jobban előtérbe kerülhet”

– mondta el Lovrencsics Gergő a mérkőzés után az M4 Sportnak.

A Ferencváros a BL utolsó selejtezőkörében a norvég Moldével játszik, győzelem esetén ott lesz az elitsorozat főtábláján, ha kiesik, akkor az Európa-liga csoportkörében folytatja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség