Létrehozva: 2021.03.11.

Napokon belül meccset játszanak Budapest legújabb stadionjában

Legyűgöző külső és belső képeket közöltek az elkészült kispesti Bozsik Arénáról. Ez lett az ország egyik legszebb stadionja.

Két és fél évvel azután, hogy a Budapest Honvéd és szurkolói 2018 szeptemberében elbúcsúztak a Bozsik Stadiontól, elkészült a 8200 fős befogadóképességű új Bozsik Aréna.

Madártávlatból az új Bozsik Aréna
Fotó: Facebook

„Befejeződött a Bozsik stadion kivitelezése, büszkék vagyunk rá, hogy részt vehettünk ennek a csodálatos sportlétesítménynek a létrejöttében!

A galériában található fotókon mutatjuk meg a különleges épületet, szavak helyett beszéljenek inkább a képek”

– fűzték hozzá az egyik kivitelező cég, a WHB Group Facebook-oldalán.

Már csak a csapatnak kell felnőnie az új otthonához, hogy a kieséstől fenyegetett Honvéd nyártól ne a másodosztályú ellenfeleket fogadja a Puskás Ferenc utcában álló Bozsik Arénában.

Addig azonban még hátravan a stadion hivatalos tesztmeccse és főpróbája is: előbb vasárnap 11-től a Honvéd NB III-as tartalékcsapata fogadja itt – persze sajnos zárt kapuk mögött – a Szekszárdot, majd március 24-étől a magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság három csoportmérkőzésének ad otthont a Bozsik Aréna.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Átlátszó ruhában vonaglik, mindenét megmutatta az álomtestű modell

A NAP KÉPE

Alig takarja valami a dögös nagykövetasszony tökéketes testét

A NAP KÉPE

Villantás a kanapén, képtelen volt eltakarni mellbimbóját a kebelcsoda

A NAP KÉPE

Újabb sztárpár szakított, mindent tagad a világhírű labdarúgó

A NAP KÉPE

Benézel a combjai közé, anyaszült meztelenül fotózták a vörös bombázót

A NAP KÉPE

Csupasz óriásmellek, levetkőzött a volt Fradi-sztár kebelcsoda felesége

A NAP KÉPE

Ledobta a tangát, mindent bevállal a nádszáltestű modell