tóth gabi
Egyelőre nem jelentett be új érkezőt a vörös mezes együttes az idei nyári átigazolási szezonban. Hamarosan azonban ez megváltozhat, a Liverpool nagyjából 100 millió eurót (38 milliárd forint) fizethet két Premier League játékosért.
A Liverpool kilenc év után új vezetőedzővel készül az új szezonra, Jürgen Klopp utódja Arne Slot lett. Az elvárások hatalmasak a holland szakember irányába, akinek Klopp után nehéz lesz meggyőznie a szurkolókat az alkalmasságáról. A rajongók hosszú hetek óta új játékosokért fohászkodnak, most pedig úgy tűnik, hogy már nem kell sokat várniuk.
Az angol sztárcsapat nagyon szeretne egy szélsőt a csapatba, Luis Díaznak és Mohamed Szalahnak ugyanis nincs igazán klasszikus cseréje (a balszélen Cody Gakpo, a jobbszélen Harvey Elliott szokta rotálni őket, de egyikőjüknek sem ez az eredeti pozíciója). A Pool először Kubo Takefuszát nézte ki megoldásnak, a tárgyalások azonban lelassultak a Real Sociedaddal.
Az új jelölt így a Premier League rivális Wolverhampton szélsője, Pedro Neto lett, írja a Liverpool Echo. A 10-szeres portugál válogatott 2019 óta játszik az angol élvonalban, nagy erőssége pedig, hogy mindkét szélen otthon érzi magát. Az előző idényben 20 bajnokin két gólt és kilenc gólpasszt jelzett, a Wolverhampton 60 millió euró (23 milliárd forint) körüli összeget szeretne érte kapni.
A Wolves kapcsán a Liverpool nem egy, hanem két legyet ütne egy csapásra, a kívánságlistájukra felkerült a balhátvéd Rayan Ait-Nouri is. A 23 éves futballista hosszú távú megoldást jelenthetne a vörös mezes együttesnek, amely egy ideje már keresi Andy Robertson utódját a jövőre (korábban Kerkez Milos neve is felmerült). Ait-Nouri lábaiban már 98 angol bajnoki van, a PL számára sem lenne ismeretlen, tavaly ráadásul minden eddiginél nagyobb szerephez jutott, és 33 bajnokin léphetett pályára. Érte nagyjából 40 millió eurót (15 milliárd forint) szeretne kapni a klub.
Slot az Egyesült Államokban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy természetesen vannak kiszemeltjeik, de a döntést nem szeretnék elsietni.
„A standardok nagyon magasak, ha új játékosok vételéről van szó, mert nagyon jó a csapatunk. Természetesen igyekszünk javítani a kereten, ahol csak lehetséges, de ez nem olyan egyszerű. Már van egy jó csapatunk, aminek örülök, de meglepetés lenne mindannyiunk számára, ha nem hoznánk új játékosokat. Valószínűleg ez az átigazolási időszak végén megtörténik, de egyelőre várunk és felmérjük a jelenlegi keretet” – nyilatkozta Arne Slot.
A Liverpool legközelebb augusztus 1-jén, az Arsenal ellen játszik az Egyesült Államokbeli turnéján, első amerikai mérkőzését a héten Szoboszlai Dominik góljával megnyerte a Betis ellen.