SPORT

Szerző SK

Létrehozva: 2024.02.03.

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

Argentínában éretsült arról, hogy történelmet írt a sportgálán.

Érdi Mária 2023-ban világbajnok lett az ILCA 6 olimpiai hajóosztályban, majd kiváló teljesítményének köszönhetően az év női sportolója díjat is elnyerte idehaza. Érdi Mária a Magyar Nemzetnek adott interjút, amelyben elárulta, hogyan készül – immár éremesélyesként – harmadik olimpiájára.

Érdi Mária Argentínában értesült arról, hogy történelmet írt. A huszonöt éves vitorlázó lett sportágából az első, aki – elsősorban világbajnoki címének köszönhetően – itthon elnyerte az év sportolója címet, a hároméves olimpiai ciklusba tömörített versenynaptár miatt azonban már a következő vb-n szerepelt a gála idején. A címvédés több okból sem sikerült, a felkészülés mellett a szervezőkkel is adódtak gondok, Érdi Máriának a helyiek hanyagságának következményeként az egyik futamot fel kellett adnia. 2024-nek azonban úgysem a vb volt a legfontosabb versenye, hanem majd az olimpia lesz augusztusban. A magyar klasszisnak az idei lesz a harmadik olimpiája.

 

"A riói szereplésemet abszolút ajándékként fogtam fel, az utolsó kvalifikációs eseményen jutottam be a mezőnybe. Tizennyolc éves voltam, teher nélkül utaztam ki Brazíliába, s próbáltam a lehető legtöbbet tanulni. Rio tizennegyedik helye után viszont kijelentettem, hogy Tokióból már éremmel szeretnék hazatérni, de végül csak egy helyet javítottam, tizenharmadik lettem. Csalódott voltam, sajnos magamhoz képest nagyon rosszul vitorláztam ott. Az akkori verseny miatt tartok is kissé a párizsi olimpiától, mert a vitorlázás nem az a sportág, amelyben valaki biztosra vehet egy jó helyezés. A fontos pillanatokban hozott döntések fogják meghatározni a sorrendet" – mondta Érdi Mária a Magyar Nemzetnek.

 

A sportoló nem sokkal a tavalyi Eb-bronz után világbajnoki címet is szerzett, az ottani teljesítményét más szempontból tartja különlegesnek. Érdi Mária a vb elemzése mellett a párizsi éremesélyeket is latolgatta a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amelyet ide kattintva olvashatsz el. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója