RETRO RÁDIÓ

Ekkora kedvenc Angliában Szoboszlai, Dzsudzsák mer nagyot álmodni

Szoboszlai egyedülálló lett, de aligha van szűkében a jelentkezőknek
SK
Szerző
SK
Létrehozva2023. 11. 05. 16:30

Magyar sztárfocisták mellett az ökölvívó-legenda Erdei Zsoltot szerették a héten a legjobban a Ripost olvasói.

Óriásit dobott a Liverpool fociscsapatán Szoboszlai Dominik. A nyáron érkezett magyar középpályás eddig egyetlen percet sem hagyott ki a bajnokikból, s neki is köszönhető, hogy a csapat 10 forduló után már 13 ponttal többet szerzett, mint tavaly ilyenkor. A szurkolók minden hónapban megválasztják őt a csapat legjobbjának, s több esetben is a meccs embere lett. Emellett statisztikai mutatókban is élen jár a ligában. Ezek után kell-e azon csodálkozni, hogy a liverpooli gyerekek is Szoboszlai-mezben járnak az utcákon?

Kőkemény feladat vár Dzsudzsák Balázsra, ha meg szeretné valósítani nagy álmát. A magyar fociválogatott rekordere többször elmondta már: egy fontos hiányzik a karrierjéből, s ezt szeretné pótolni. A Debrecennel nyert már három bajnoki címet, Magyar Kupát eddig azonban sosem. Erre készül most a játékos, akit az is motivál, hogy a finálét a Puskás Arénában rendezik. A Loki a 32 között a Győrt búcsúztatta, a nyolcaddöntőben azonban a lehető legnehezebb feladat vár a csapatra: a februári nyolcaddöntőben a Fradi érkezik Debrecenbe.

Fotó: KISS ANNAMARIE

A mai napi gyászolja édesanyját Erdei Zsolt, aki már nem láthatja három unokáját. Az amatőrként és profiként is világbajnok bokszoló a TV2 kamerája előtt tört ki könnyekben, amikor imádott mamájáról beszélt. Mint mondta, legkisebb lányában édesanyját véli felfedezni.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.