RETRO RÁDIÓ

Kilesték fürdés közben Szoboszlait és partnerét – Fotó

LL
Szerző
LL
Létrehozva2023. 09. 29. 19:45

Vele érti meg magát a legjobban Szoboszlai Dominik a Liverpool játékosai közül. Mohamed Szalah készítette és hozta nyilvánosságra a felvételt.

Ahhoz, hogy Szoboszlai Dominik szinte az első meccstől kezdve remekül beilleszkedjen a Liverpool labdarúgócsapatába, az is kellett, hogy emberileg is hamar megtalálja a helyét a Premier League-sztárok között. A Leicester elleni bombagólja utáni méltatásában erre célzott Jürgen Klopp vezetőedző is. Mint mondta, a magyar focista „természetéből fakadóan magabiztos, könnyen illeszkedett be, lépett az öltözőbe”. Minden jel arra mutat, hogy Szoboszlai az angol válogatott Trent Alexander-Arnolddal érti meg magát a legjobban – nem csak a pályán, de azon kívül is.

Szoboszlai (balra) Alexander-Arnolddal érti meg magát a legjobban
Szoboszlai (balra) Alexander-Arnolddal érti meg magát a legjobban     Fotó: AFP

A meccseken, gólörömök során, de az edzéseken készült videók alapján is baráti kapcsolat alakult ki a két futballsztár között. Gyakran ugratják egymást Szoboszlaiék, legutóbb a konditeremben is addig passzolgattak egymással trükkösen, amíg ki nem küldték őket a többiek.

Egyiptomi csapattársuk, Mohamed Szalah az Instagramon tett közzé róluk egy fotót, amelyen együtt fürdenek, áztatják magukat egy tréning után a medencében.

Szoboszlai (jobbra) és Alexander-Arnold együtt áztatták magukat
Fotó: Instagram/mosalah

Talán, ha Szalah önzetlenebb lenne és többször passzolna Szoboszlaihoz, őt is bevennék a baráti körbe...

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.