RETRO RÁDIÓ

Durva beszólás, Hamilton a futam után is Alonsót alázta

ml
Szerző
ml
Létrehozva2023. 06. 20. 13:30

Nagyot csatázott a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon Lewis Hamilton és Fernando Alonso. A brit pilóta a futam után is odaszúrt riválisának, aki ezt egy passzív-agresszív mozdulattal jutalmazta.

Fernando Alonso a második, Lewis Hamilton a harmadik helyről kezdte meg a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat. A brit pilóta rögtön lerajtolta a spanyolt, ezt követően a boxutcában ütköztek majdnem, végül Alonsónak sikerült a visszaelőzés, így őt intette le másodiknak a kockás zászló. A futam utáni interjúzónában egymás mellett nyilatkozott a két versenyző, Hamilton pedig kapott is az alkalmon is odaszúrt egyet riválisának.

A hétszeres világbajnokot a remek rajtjáról kérdezték, aki erre rögtön beszólt a mellette álló Alonsónak:

A reakciói már kicsit lassabbak, hiszen egyre öregebb. Korral jár

 - zrikálta Hamilton a spanyolt, aki rögtön válaszolt is szűkszavúan a britnek. "Ausztria két hét múlva. Ausztriában két hét múlva" - figyelmeztetett Alonso, aki ezután vállon veregette kollégáját, igaz, némi passzív-agresszív szándék azért felfedezhető volt a mozdulatban.

A következő futam, ahogy Alonso felvezette, Ausztriában lesz július 2-án, vasárnap.

A Forma-1 jelenlegi állása a Kanadai Nagydíj után

1. Max Verstappen (Red Bull): 195 pont

2. Sergio Pérez (Red Bull): 126 pont

3. Fernando Alonso (Aston Martin): 117 pont

4. Lewis Hamilton (Mercedes): 102 pont

5. Carlos Sainz (Ferrari): 68 pont

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.