Létrehozva: 2023.01.05.
Módosítva: 2023.01.05.

Ezzel a magyar focistával bulizott Pelé

Harsányi László soha nem felejti el a vele történteket.

Vannak az ember életében olyan pillanatok, melyeket soha nem felejt el. Bármennyi idő is telik el, az emlékek kitörölhetetlenek. Valami ilyesmi történt hajdanán egy magyar focistával is - írta meg a Bors.

Az Újpesti Dózsa egykori háromszoros válogatott középhátvédje, Harsányi László 1978 és 1981 között szerepelt az észak-amerikai futballbajnokságban. Abban az időszakban az a megtiszteltetés érte, hogy a német futball legendája, az 1974-ben játékosként, 1990-ben pedig szövetségi kapitányként világbajnoki címet nyert Franz Beckenbauer meghívta őt az általa összeállított All Stars-válogatottba.

Harsányi László és Pelé
Fotó: Peter Robinson - EMPICS / Getty Images

"Pontosan emlékszem, hogy a német világbajnok 1980. szeptember 24-én játszotta amerikai búcsúmeccsét a New York-i Giants-stadionban. A New York Cosmos volt az ellenfél – emlékezett Harsányi, aki akkoriban San Diego Sockersben rúgta a labdát.  - Több mint 71 ezer néző előtt 3-2-re nyertünk, és az utolsó húsz percre pályára lépett a Cosmosban az akkor 40 éves Pelé. Még gólt is rúgott."

Harsányi elárulta, Pelé góljának „előzménye” volt, ugyanis Beckenbauer németül odaszólt Harsányinak, „alakítson ki” olyan helyzetet a brazil klasszisnak, amiből betalálhat. Ezt Laci meg is tette, „véletlenül” adott egy gólpasszt a brazil csillagnak. Hatalmas volt az ünneplés, miközben Beckenbauer elismerően bólogatott Harsányi felé.

"A meccs utáni bankettet soha nem felejtem el, hasonlóra aligha lesz több esélyem – folytatta az egykori dózsás hátvéd, aki a hetvenes években négy bajnoki címet nyert a lila-fehérekkel. - A szervezők a 110 emeletes World Trade Center százhetedik emeletén található étterembe helikopterrel szállították a vendégeket, akik között ott volt a korábbi amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger. A tósztok között Beckenbauer elmagyarázta nekem, ha Pelé nem jött volna futballozni az Egyesült Államokba, a labdarúgás soha nem lesz népszerű az USA-ban."

Az Újpesti Dózsával 1974-ben BEK-elődöntős Laci olyan helyen ünnepelt, melyet 2001. szeptember 11-én a arab terroristák repülőgépes merénylete megsemmisített. Beckenbauer ritka gáláns ember volt, mert amikor a tetőfokára hágott a hangulat a Világkereskedelmi Központban, valamennyi vendégét megjutalmazta egy díszes, értékes, alma alakú dísztárggyal.

"Örök emlék az a bankett, hiszen korábban a Giants gyepén párszor megszabadítottam a labdától az „ajándékgólos” Fekete Gyöngyszemet, Beckenbauer pedig a barátságával jutalmazott meg" – fejezte be a Siófokon élő Harsányi László.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője