Létrehozva: 2022.01.25.

Édesapját is meglepte Hosszú Katinka bejelentése

Tenerifén edzőtáborozik az olimpiai bajnok. Hosszú Katinka gőzerővel készül a rá váró medencés feladatokra. A megerőltető tréningek közben – felüdülésként – párja a kezét is megkérte.

Hosszú Katinka mindig képes meglepetést okozni. Hol az úszásával, fantasztikus eredményeivel vagy éppen a gyengébbre sikeredett tokiói teljesítményével, vagy egy jól előkészített nagy bejelentésével, amit a tőle már-már megszokott módon, a közösségi oldalain tárt a nyilvánosság elé. Katinka most sem tett másként, a világhálóra tett fel egy képet, amin annyi látszik, hogy párja, Gelencsér Máté térdre ereszkedve szól hozzá a naplementében.

„Igen!” – írta a képhez a háromszoros olimpiai bajnok.

Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy Hosszú Katinka kezét megkérte Máté, és ezután már a vőlegény nem csak edzőként egyengeti tovább menyasszonyának útját. A fiatalok „tettéről” Katinka édesapja, az egykori kiváló kosárlabdázó, Hosszú István persze tudott, de számára is volt egy kis meglepetés a dologban.

„Persze, beavattak a fiatalok, de be kell vallanom, hogy számomra is új volt, mi több meglepett, hogy a neten jelentették be” – mondta a Borsnak Katinka édesapja. „Megtették az első lépést azon az úton, hogy egyszer férj és feleség legyenek.”

Hosszú István természetesen örül, hogy gyűrűt húztak lánya ujjára.

„Melyik szülő nem repes az örömtől, ha a gyerekeit boldognak látja?” – kérdezett vissza a papa. – „Látom rajtuk, hogy szeretik egymást, kiegyensúlyozottak, ami nagyon fontos az életben.”

A büszke papa egyelőre nem várja, hogy nagypapa legyen, mert tudja, lányának még akad dolga az uszodában. Katinka ugyanis korábban bejelentette, esze ágában sincs felhagyni az úszással, meg sem fordult a fejében, hogy visszavonuljon.

„Kata úgy készült a szigeten párja, bocsánat, vőlegénye és Máté apjának segítségével, hogy májusban szerepel a világbajnokságon Fukuokában” – utalt Katinka édesapja a hírre, hogy elmarad a májusi vb. „Nagyon bosszantó, hogy ismét elhalasztják, hiszen tudom, Kata teljes erőbedobással, minden idegszálával készült a világbajnokságra. Én pedig arra, hogy szurkolhassak neki....”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője