Szexuális kényszerítés miatt feljelentették Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.30.

Szilágyi Liliána újabb megrázó részleteket mesélt: Üvöltve fojtogatta az apja

Torokszorító érzés végighallgatni, ahogyan Szilágyi Liliána úszóklasszis könnyek között mesél gyermekkoráról, amit brutális apja tett tönkre.

Szilágyi Liliána vérfagyasztó részletességgel és őszinteséggel beszélt arról az erőszakról, amit neki, édesanyjának és testvérének kellett elszenvednie hosszú éveken át. A családfő minden módon bántalmazta őket, ahogy csak lehetett.

Fotó: YouTube

Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő a DTK: Elviszlek magammal című műsorban beszélt a gyötrelmes évekről, melyben lelki, fizikális és szexuális erőszak elszenvedője volt. A döbbenetes beszélgetés egy pontján kiderült, mikor emelt rá először kezet a férfi, akit kénytelen apjának hívni.

„Az apám ütlegelte az anyámat előttem. Olyan 2-3 éves lehettem, amikor már bennem volt az érzés, hogy nem bírom, hogy az anyámat verik. Nem bírom, hogy a földön fekszik és könyörög. Az apám elé álltam, és azt mondtam, ne verd az anyámat. Erre az volt a válasza, hogy megütött engem is. Én elestem és azt üvöltötte, hogy 'a rohadt Gyarmati vérem'. Amikor el volt borulva, elég súlyos mondatokat mondott az anyámra és a nagyszüleimre, tehát arra a részre” – mesélte az úszónő, aki 19 évesen mert először szembeszállni kegyetlen apjával, aki akkor kis híján megölte őt.

„2016-ban az Európa-bajnokság előtt bent voltam a szobájában és próbáltam kinyomtatni valamit, amire valamiféle ürügyet talált, hogy én miért nem csinálom azt jól. Erre mondtam, hogy légy szíves, hadd csináljam, amire elborult és nekem jött. Összevissza elkezdett ütni, én pedig életemben először megpróbáltam megvédeni magamat. Elkezdtem védekezni, de olyan szinten elkezdtem rettegni tőle, hogy elengedtem magamat. Ledobott a földre és elkezdett tiszta erőből fojtogatni, miközben azt üvöltötte, hogy 'megöllek, te rohadt kis k.rva„- osztotta meg D. Tóth Krisztával az átélt erőszak részleteit Szilágyi Liliána.

 

origo.hu

Megissza élete első sörét az angol focista, ha megnyerik a döntőt

ripost.hu

Áll az egész autópálya Budapest felé, duplán nagy a baj

borsonline.hu

Joshi Bharat a párjáról: Különleges a szerelmünk

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Ukrán katona: Nem bánom meg a tettemet Hágában sem + videó

life.hu

Elegancia és nosztalgia? Íme a 2024-es bikinidivat

hirtv.hu

Láncreakció: Az Amerikai Külügyminisztérium Ukrajna igényeihez igazítja a támogatási rendszerét + videó

ripost.hu

Eljárás indult a Házasság első látásra című műsorral kapcsolatban

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd? Receptötletek hétvégére, hogy ne te sülj meg a kánikulában, hanem az ebéd

ripost.hu

Eddig a napig kell még kibírni hőséget! Bejelentették, meddig érvényes a legmagasabb, piros fokú figyelmeztetés

ripost.hu

Most érkezett a lesújtó hír: elhunyt a Fradi legendája

ripost.hu

Beindult a bolt, kapósak a magyar válogatott Eb-játékosai

ripost.hu

„111 éves vagyok, túléltem tíz gyerekemet – ez a Tescóban 420 forintért kapható élelmiszer a hosszú életem titka”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

„Nem lehet megkötni senki kezét" - döntöttek Marco Rossi sorsáról a magyar exkapitányok

SPORT

Sokkoló videó Varga Barnabásról, egy ország imádkozik a focistáért

SPORT

Kitette a napra a ciciket, megérkezett a foci-Eb szexbombája

SPORT

Erre Marco Rossi sem számított, menekülniük kellett az edzésen - Fotók

SPORT

Szijjártó Péter: tizenegy konzul segíti a magyar szurkolókat az Európa-bajnokság meccsein Kölnben és Stuttgartban

SPORT

„Nem rohangálok siránkozva” - Súlyos betegséggel küzd a világsztár felesége

SPORT

Németország retteg, nem mehetnek szabadságra a rendőrök

SPORT

„Olyankor kihisztizem magam" - Kocsis Alexandra őszintén beszélt a karrierjéről