15°C
25°C

Zakariás névnapja

RETRO RÁDIÓ

Rengetegen aggódnak Csollány Szilveszterért, imádkoznak érte

Rengetegen aggódnak Csollány Szilveszterért, imádkoznak érte
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 12. 14:21
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Csollány Szilveszter közösségi oldalára rengetegen írnak megható és biztató szavakat.

 

Csollány Szilvesztert még mindig az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Covid-osztályán kezelik, továbbra is lélegeztetőgépen tartják, semmit sem javult az állapota. Helyzete válságos, egyelőre szóba sem jöhet, hogy lekerülhet a .

Eközben egy neve elhallgatását kérő orvos elmondta, hogy az úgynevezett megmenthetné az életét. A fiatalabb szervezetek számára segíthet ez az eszköz az életben maradásban.

Erről a kezelésről többen is hallottak azok közül, akik biztató szavakat írtak Szilveszter közösségi oldalára, de ezen kívül is számos nagyon kedves hozzászólással öntenek erőt az olimpiai bajnokba még úgy is, hogy ő sajnos ezeket most nem tudja elolvasni, de – remélhetően – egyszer majd köszönetet mondhat ezekért – írja a .

Fotó: Ripost

„Gyógyulj meg, Bajnok Küldöm az energiát és gondolok Rád!” – kezdte Dániel.

„Imádkozunk minden este érted, tarts ki, várunk vissza” – írta Tamás.

„Imádkozunk a felépülésedért! Bajnok! Szükségünk van rád!” – fűzte hozzá Zsolt.

„Meg kell gyógyuljon! Ő a kedvenc olimpikonom! Az a gyönyörű gyűrű gyakorlat 2000-ben, bőgtem a végén! Bajnok, ne add fel!” – biztatta Ildikó.

„Szilveszter! Erős vagy, gyűrd le ezt a nyavalyás vírust ! Ismét szurkolok neked!”- írta Vencel.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.