RETRO RÁDIÓ

Ki menti meg az Újpestet? A legendák bevetésre várnak

Ki menti meg az Újpestet? A legendák bevetésre várnak
sk
Szerző
sk
Létrehozva2021. 10. 19. 07:30

A nagy páros bajnoki ezüstöt már nyert a csapattal.

Egész Európa leggyengébben rajtoló focicsapatai között tartják számon az Újpestet, amely lépdel a kiesés felé. A nagymúltú klub kilenc kör után mindössze négy ponttal a tökutolsó helyen áll a tabellán, 5 pontra a még bennmaradó pozícióban lévő DVSC-től. Egész Európát tekintve, ahol már lement ugyanennyi bajnoki, az Újpest a 11. leggyengébb szereplést tudja felmutatni. Ennél is sokatmondóbb, hogy az NB I jelenlegi 12 csapatos lebonyolítása, vagyis a 2015/2016-os idény óta csak a Békéscsaba (2016) kapart össze ugyanilyen kevés pontot, mint az Újpest kilenc forduló alatt, és kiesett, míg az összes többi kieső ennél több szerzett ponttal búcsúzott az élvonaltól.

Tavasz óta nem nyertek bajnokit
Fotó: Nemzeti Sport

Felettébb meglepő, hogy a borzasztóan gyenge idénykezdés ellenére a német Michael Oenning vezetőedző továbbra is élvezi a belga tulajdonos bizalmát, ám az eredmények továbbra sem jönnek, így az edzőváltás a küszöbön áll. A zuhanyhíradóban felvetődött a csapattal korábban két ezüstérmet szerző Mészöly Géza és a jelenleg a lila-fehérek U19-es csapatát irányító klubikon, Véber György neve is lehetséges utódként.

„Múlt héten beszéltem Gyurival, aki hozzám hasonlóan elvállalná ezt a roppant nehéz feladatot, de be kell látni, Újpesten önmagában egy edzőváltás nem biztos, hogy sok mindenen változtatna – árulta el a Borsnak Mészöly. – Sajnos egy hosszú szerencsétlen folyamat eredménye a mostani szereplés. Ahhoz, hogy a klub ki tudjon mászni a mély gödörből, szükség van a nagyszerű szurkolókra, akiket a régi címer visszaállításával lehetne kiengesztelni. Aztán az Újpest FC és az UTE utánpótlását is eggyé kéne kovácsolni, de ezek a dolgok valószínűleg csak tulajdonosváltás esetén valósulhatnak meg, amire pedig senki nem tudja, mikor kerülhet sor.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.