Létrehozva: 2021.09.04.

Megvan a matek: ennyi éremmel zártak a magyarok a paralimpián

Igazán szép eredménnyel büszkélkedhet a magyar csapat.

Tizenhat éremmel fejezte be szereplését a magyar csapat a tokiói paralimpián, miután a korábban megszerzett tizenöthöz szombaton még egyet tett hozzá.

A kajakosok és kenusok délelőtti programjában Varga Katalin harmadik lett K1 200 méteren a KL2-es kategóriában. Ezzel ő az első magyar női paralimpiai érmes ebben a sportágban. Juhász Tamás (VL2) ugyancsak döntőbe jutott a kenusok között, és a nyolcadik helyen végzett, míg a legkomolyabb sérülteket felvonultató KL1-es kategóriában a kajakos Pulai Erika 11. lett.

A Magyar Paralimpiai csapat (Fotó: Markovics Gábor/Ripost)

Este az Olimpiai Stadionban Ekler Luca (T38) világcsúcstartóként 400 méteren futott. A szakadó esőben rendezett versenyben a magyar atléta ötödikként végzett úgy, hogy hárman is az érvényes rekordon belül értek célba. Ekler korábban negyedik volt 100 méteren és világcsúccsal győzött távolugrásban.

Az Aszaka Lőtéren egyik magyar sem jutott döntőbe a szabadpisztoly vegyes számban: Dávid Krisztina 525 körös teljesítménnyel 12., Gurisatti Gyula pedig 511-gyel 24. lett az alapversenyben, amelyben hatvan lövést kellett leadni 50 méterre. A nyolcas döntőhöz 532 körre lett volna szükség. A 34 fős mezőnyben a férfiak és a nők együtt versenyeztek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője