RETRO RÁDIÓ

Óriási szégyen érte a Barcát a Real Madrid ellen

Zidane nagy sorozatot görget a Barcelona ellen
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 04. 12. 09:50

A Real Madrid sorrendben a harmadik tétmérkőzésén győzte le a Barcelona együttesét. Ilyen sorozatot régen láttak a spanyol fővárosban.

A Real Madrid 2:1-es győzelme a Barcelona elleni spanyol bajnoki rangadón azt jelentette, hogy a győztes csapat mestere, Zinedine Zidane régen látott sikersorozatot épített az El Clasicókon. 1978 szeptembere óta Zidane az első olyan madridi edző, amely három egymást követő tétmeccsen sikerrel járt a Barcelona ellen. A francia szakember előtt legutóbb ez Luis Molownynak sikerült, vagyis régen „égett” ekkorát a Barca, a katalánok az utóbbi időben nem lehetnek büszkék magukra a királyi gárda elleni szuperrangadókon.

A Real Madrid mestere, Zidane nagy sorozatot görget a Barcelona ellen
Fotó: AFP

Zidane szerint megérdemelt sikert arattak.

„Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, bár utána akadtak nehézségeink, mert a Barcelona kiváló csapat. De így is sok lehetőségünk volt a harmadik gólunk megszerzésére. Nagyon elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel, megérdemelt a győzelmünk, amiről senki nem mondhatja, hogy a játékvezetőnek köszönhetjük.”

A szakadó esőben megrendezett szombati összecsapáson Karim Benzema a 13. percben szerezte meg a Real Madrid vezető találatát, majd negyedórával később Toni Kroos szabadrúgásból növelte csapata előnyét: lövését követően a labda két katalán játékost is érintve vágódott a kapuba. A 60. percben Oscar Mingueza révén szépítettek a vendégek, majd a folytatásban mindkét kapu előtt alakultak ki komoly gólszerzési lehetőségek, de az eredmény már nem változott. A házigazda az utolsó percekre megfogyatkozott: Casemiro gyors egymásutánban két sárga lapot kapott, így a 90. percben kiállították.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.