RETRO RÁDIÓ

Tiszta röhej, Alonso egy szendvicspapír miatt bűnhődött

Fernando Alonso futamot egy szendvicspapír tette tönkre
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 30. 08:10

Fernando Alonso egy szendvicspapír miatt nem fejezhette be a Bahreini Nagydíjat. A spanyol pilóta olyanért bűnhődött, amiről nem tehetett.

Az Alpine Forma-1-es istálló szerint egy eldobott szendvicspapír tette lehetetlenné, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso befejezze visszatérő futamát, a vasárnapi Bahreini Nagydíjat.

Fernando Alonso futamot egy szendvicspapír tette tönkre
Fotó: AFP

A 39 éves spanyol versenyző két év kihagyás után indult újra F1-es versenyen, de a fékek túlmelegedése miatt fel kellett adnia a viadalt.

„A második kerékcsere után egy szendvicspapír beszorult Fernando autójának hátsó fékjéhez, ami miatt túlhevültek az alkatrészek és ez károkat okozott a fékrendszerben” – mondta Marcin Budkowski, az Alpine ügyvezető igazgatója. Hozzátette, biztonsági okokból döntöttek úgy, hogy Alonsót nem engedik tovább versenyezni. A spanyol pilóta olyanért bűnhődött, amiről nem tehetett.

A rutinos spanyol versenyző az időmérő edzésen a kilencedik rajthelyet szerezte meg, de az 56 körös futam 32. körében kiállt a boxba.

„A rajt jó móka volt, nyertem néhány pozíciót és voltak élvezetes csatáim régi kollégákkal” – nyilatkozta Alonso, aki azt is mondta, csalódott volt, hogy nem tudta befejezni a versenyt.

Az Alpine másik autóját vezető francia Esteban Ocon a 16. helyről rajtolva 13. lett a szahíri idénynyitón.

„A mezőny négy világbajnoka közül csak Hamilton csillogott. Alonsónak, Vettelnek és Räikkönennek sokkal visszafogottabb volt a vasárnapi teljesítménye.” – írta a futamot követően a francia L'Equipe.

A szezon három hét múlva Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal folytatódik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.