Brüsszel szervezni és nem megállítani akarja a migrációt!

POLITIK
2 éve

Visszatér a Fradi-stadionba a szurkolók kedvence

Szombaton a Ferencváros elleni fővárosi rangadón mutatkozik be a kiesés ellen küzdő Honvéd kispadján Horváth Ferenc. A 47 éves trénert hétfőn nevezték ki Kispesten.

A csapat pocsék szereplése miatt a Budapest Honvéd vezetősége hétfőn szerződést bontott Pisont István vezetőedzővel és Urbányi István sportigazgatóval is. Előbbi utódja Horváth Ferenc lett.

Horváth Ferenc a Ferencváros ellen mutatkozik be Fotó: Fotó: Balogh Dávid

Kispesten nőtt fel

Horváth személyében olyan tréner folytatja a munkát a Honvéd, aki a klubnál nevelkedett és Kispesten nőtt fel.

Ezer szállal kötődöm Kispesthez, anyám, apám itt van eltemetve, tulajdonképpen a Bozsik Aréna kapufája mögött, öcsém még mindig Kispesten lakik – mondta Horváth a Honvéd honlapjának. - Gyerekként a Honvédban játszottam, van kötődésem a klubhoz, ezért is gondoltam úgy, hogy ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni. Kispestnek abban a bugyrában nőttem fel, ami egy keményebb vidék volt, ott az emberek nap, mint nap azért küzdenek, hogy megéljenek. Nekem ezt is jelenti Kispest, ez van az én fejemben, ilyen csapatot is szeretnék csinálni. Az a játékos nem való futballpályára, aki egy ilyen klubban nem szakad meg.”

Imádták a Fradinál

Horváth játékosként 1996-tól két éven át a Ferencvárosban szerepelt. A zöld-fehérek csatáraként 62 mérkőzésen 27 gólt szerzett, nagy népszerűségnek örvendett a Fradi-szurkolók körében. Ezúttal edzőként tér vissza.

164 meccs edzőként

Horváth Ferenc edzőként Kecskeméten debütált az élvonalban, majd a Paks, a Győr, a Videoton, a DVTK, a Balmazújváros és a Haladás edzője is volt, a Győrrel és a székesfehérvári együttessel ezüstérmet szerzett. Eddig 164 NB I-es meccsen ült a kispadon.

A 22. forduló programja

Péntek

20.00: MTK-Mezőkövesd

Szombat

14.45: ZTE-Újpest

17.00: Fehérvár-Diósgyőr

19.30: Ferencváros-Honvéd

Vasárnap

14.30: Budafok-Puskás Akadémia

17.00: Paks-Kisvárda

Forrás: Metropol

Ez is érdekelhet

origo.hu

Napi balfék: Megmutatjuk Karácsony saját lakrészét az Apró-villában

origo.hu

Átlátszó felsőben, bőr miniszoknyában a gyönyörű Palvin Barbara - fotó

borsonline.hu

Elviselhetetlen a fájdalma a megvakított kemecsei édesanyának, újra gyászol

hirtv.hu

Sorsdöntő választások elé néz a szlovákiai magyarság

ripost.hu

Újra gázolt a vonat, esélye sem volt a kerékpárosnak Vecsésnél

magyarnemzet.hu

Ütötték-rúgták egymást az utasok az 1-es villamoson + videó

origo.hu

Előrehajolva mutatta a kamerába hatalmas melleit Sofía Vergara - képek

lakaskultura.hu

Merész átalakítás: Bugyikék retró fürdőszobából antracit ékszerdoboz!

ripost.hu

Robbant a cukiságbomba: nincs is aranyosabb Stohl Luca kislányánál

ripost.hu

Sokkoló: a magyar fitneszedzőn kívül még egy ember meghalt a túravezető csoportjában

life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

mandiner.hu

Mandiner éves előfizetés, féléves áron! Váltson zöldre lapunkkal és nyerjen elektromos rollert!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

A vb-döntős magyar úszó vallomása: "lehet, hogy meg fogok halni"

SPORT

Magyar-cseh meccs: Az idei veretlenség megőrzése a tét

SPORT

Szombat délelőtt a Hősök terén szurkolhatsz, indul a magyar vb-csapat első tagja

SPORT

A stadionból üzent az edzőlegenda: óriásit fociztak Dzsudzsákék, de a java még hátra van

SPORT

Varga Barnabás mesterhármasával hatalmas győzelmet aratott a Fradi a Konferencia Ligában

SPORT

Meghalt a pilóta - Halálos baleset miatt félbeszakították a Veszprém-ralit

SPORT

Nem hiszed el, mi jelent meg az szexi bombázó meztelen popsiján

KIAJOBB

Újabb szenzációs sikert aratott a világcsúcstartó magyar lány