0°C
2°C

Kamilla névnapja

RETRO RÁDIÓ

Álmában érte a halál, elment a legendás világbajnok

Gert Blomé halál
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 04. 07:30

Álmában hunyt el a jégkorong egyik legnagyobb alakja, Gert Blomé, akit 2017-ben beválasztottak a sportági a hírességek csarnokába.

Nyolcvanhét éves korában elhunyt minden idők egyik legjobb svéd hokisa, Gert Blomé. Az 1962-es világbajnok csapat alapemberét álmában érte a halál egy göteborgi kórházban – írta honlapján a nemzetközi szövetség. Az aranyon kívül volt még ezüst- (1963, 1967) és bronzérme (1958, 1965) vb-kről, valamint olimpiai második (1964) és ötödik helyezése (1960).

Gert Blomé Fotó: Twitter

„Egy hete beszéltem Gerttel – nyilatkozta Roger Olsson, aki barátja és egykori csapattársa volt Bloménak. – Már nem érezte jól magát. Cukorbeteg volt, és vizet találtak a tüdejében, és ezt már nem bírta el a szíve. Nagyszerű ember, és kiváló játékos volt, aki nem kapta meg a neki járó elismerést. Úgy tudom, álmában érte a halál.”

Blomé Gävlében született, már gyerekkorában átlag feletti korcsolyázónak számított. Huszonegy éves korában a másodosztályban szereplő Brynas csapatában mutatkozott be a felnőttek között. Aztán a Gävle IK színeiben 1957-ben, majd a Frölundával 1965-ben lett svéd bajnok, utóbbi évben őt választották az idény legértékesebb játékosának. Hazájában 2017-ben beválasztották a sportági hírességek csarnokába, 151 alkalommal szerepelt a svéd válogatottban.

„Nélküle nem nyertük volna meg a bajnoki címet az 1964/65-ös idényben – mondta Olsson. – Meccsenként 30-40 percet töltött a jégen, szenzációsan játszott abban az idényben. Nem véletlenül nyerte meg abban az évben az 'aranykorong' díjat, ami a szezon legjobb játékosának járt.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.