Létrehozva: 2021.01.05.

Zaklatás és verekedés, így ért a csúcsra a dartsvilág botrányhőse

Egy kötekedő botrányhős, Jégembernek becézett pimasz provokátor nyerte meg a Londonban rendezett darts-világbajnokságot. A walesi Gerwyn Price pályafutása során először győzött, és úgy fest, ezúttal sem növelte a népszerűségét.

Szerző Ripost

Ha kizárólag a játékát nézzük, akkor Gerwyn Price végig nagyszerű teljesítményt nyújtott a világbajnokságon, és megérdemelten verte Gary Andersont a döntőben. Viselkedése viszont ezúttal sem a régimódi úriemberekét idézte. A Ripost összeszedte a walesi legnagyobb botrányait.

Gerwyn Price Fotó: Facebook

42 öltés a fején

Gerwyn Price 2010-ben még kidobóként dolgozott egy bargoedi bárban, ahol verekedésbe keveredett. Betört a feje, 42 öltéssel varrták össze a homlokát, és az állát is szétzúzták. Támadója 12 hónap börtönt kapott. Price-nak is „eljárt a keze”, ő felfüggesztett büntetéssel zárta a botrányos éjszakát.

Rögbi után darts

Sportpályafutásának elején rögbizett – ez a magyarázat arra, hogy a testalkata nem az átlagos dartsozókét idézi. A walesi bajnokság első osztályában játszott, mellette hobbiból dartsozott. Egy idő után úgy tűnt, a nyilakkal ügyesebben bánik, mint a tojáslabdával. 2014-ben abbahagyta a rögbit, azt mondta, a dartsban komolyabb jövő vár rá, mint a zöld gyepen.

Szájkarate, mutogatás

Először igazán 2018-ban fordította maga ellen a közönséget Gerwyn Price. Akkor is Gary Andersonnal játszott, és kis híján botrányba fulladt a meccsük. Mutogatás, szájkarate, folyamatos provokáció borzolta a kedélyeket, a közönség végig Price ellen tüntetett. Azóta is rendre kifütyülik, fújolják a szurkolók – így őt segítette, hogy idén a koronavírus miatt nem lehettek nézők a vb-n.

Zaklatták a lányát

Price botrányos viselkedésének a 12 éves lánya itta meg a levét. Az Anderson elleni meccse után a Twitteren zaklatták Emilyt, aki minősíthetetlen üzeneteket kapott az apja miatt. Price arra kérte a követőit, hogy kerítsék elő a zaklató elérhetőséget. Ennél több nem lett az ügyből.

Behívták a biztonságiakat

A Premier League 2019-es sheffieldi állomásán az északír Daryl Gurneyval balhézott Price. Gurney a kiszállója után mutogatni kezdett a walesinek, majd valamit számon kért rajta. Olyan heves vita alakult ki közöttük, hogy a biztonságiak a pódiumra mentek, és ők szedték szét a kakaskodó briteket.

Rekord és milliók

Gerwyn Price 500 ezer fontot, nagyjából 195 millió forintot kapott a sikeréért. Ezzel a győzelmével letaszította a világranglista éléről a holland Michael van Gerwent, aki 2014 januárja óta megszakítás nélkül vezette a rangsort. Price a döntőben rekordot döntött: a hatodik játszmában a vb-k történetének legmagasabb átlagú szettjét hozta össze 136,64-gyel.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit