
Nagyon felértékelődött a bajnoki cím a labdarúgó NB I-ben, miután a 2021/22-es szezontól a többi nemzetközi magyar kupainduló csak a harmadik számú sorozatban, az Európa Konferencia Ligában állhat rajthoz.
Hiába szerepeltek jól a magyar csapatok az elmúlt években az európai kupákban, a következő évadtól már nem kapnak szerepet az Európa-ligában, ami a második számú sorozatnak számít.
Ez azt jelenti, hogy az aktuális magyar aranyérmes a Bajnokok Ligája-selejtezőjében indul – ez nem változik -, azonban az NB I második és harmadik helyezettje, valamint a Magyar Kupa-győztes lecsúszik a harmadik számú kupába, az újonnan életre hívott Európa Konferencia Ligába.

Fotó: MTI
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) együtthatórangsorában ez érint minden országot a 16. helytől, így a magyar mellett többek között a lengyel, a román, a szerb vagy a horvát ligát, míg az öt topligából egy-egy gárda áll rajthoz. Az EKL-ben majd 55 tagország 184 csapata vesz részt, később csatlakozik a BL-selejtezőjéből kieső 20 csapat, 26 klub pedig az El-ből.
Az Európa Konferencia Liga mellett szól, hogy több esélyt kínál arra a magyar csapatoknak, hogy csoportkörbe jussanak. Ezáltal több mérkőzést játszhatnak a nemzetközi porondon, mintha az El korai szakaszában kiesnének. Kérdés, pénzügyileg mennyire lesz kifizetődő az indulás.

Fotó: MTI
„Kevésbé érdekes csapatokkal lehet majd találkozni, ami valószínűleg kevesebb nézőt fog vonzani. Ez is jelzi, hogy vélhetően nem lesz kiemelkedő a pénzügyi díjazása a sorozatnak. Az a kockázat is lehetséges, hogy pénzügyileg veszteséges lesz az együtteseknek az Európa Konferencia Liga-szereplés”
– mondta el Lars-Christer Olsson, az UEFA korábbi főtitkára a svéd Expressennek.
A harmadik számú sorozat tehát jövőre rajtol, a finálét 2022-ben Albánia fővárosában, Tiranában rendezik. Az EKL-győztese a következő évadban az Európa-ligában indulhat.





