5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

„Innentől csak felfele van” – Szoboszlai az M4 Sportnak nyilatkozott

„Innentől csak felfele van” – Szoboszlai az M4 Sportnak nyilatkozott
GG
Szerző
GG
Létrehozva2020. 12. 20. 18:27

A 20 esztendős játékos szerződtetését csütörtökön jelentette be a Leipzig labdarúgócsapata.

Szoboszlai Dominik vasárnap az utolsó meccsét játszotta a Salzburgban, a tavaszi szezont már a német Bundesliga egyik élcsapatánál, a Leipzignál kezdi meg. A fiatal játékos az M4 Sportnak elmondta, a jövője szempontjából a legjobb döntést hozták meg.

„Elég nagy lépést tettem most a karrieremben, úgy gondolom, hogy a fejlődésem és a jövőm szempontjából a legjobb döntést hoztuk meg. Nem olyan csapatot választottunk, ahol nagyon kevés esélyem lett volna játszani, hanem arra figyeltünk, hogy van játéklehetőség, hogy hasonló szisztémában játszanak, mint a Salzburg, de mégis egy fokkal nagyobb és jobb csapat”

- árulta el Szoboszlai az M4 Sportnak.

Szoboszlai Dominik
Fotó: AFP

A 12-szeres válogatott futballista elmondta, bár több másik csapat is szóba került, a lipcsei klubnál érezte leginkább, hogy szeretnék őt megszerezni.

„Következő lépcsőfoknak a Bundesliga tökéletes, onnan meg már csak felfele lesz”

– fogalmazott Szoboszlai, akinek konkrét célkitűzése nincs arra vonatkozóan, hogy mivel lenne elégedett a szezon végén, mivel egyelőre nem tudja, mennyi lehetőséghez fog jutni új csapatában tavasszal.

„Nem lesz egyszerű, mivel egy összeszokott csapatba érkezem, ezért vagy nem dobnak be egyből a mélyvízbe, vagy igen, akkor viszont meg kell állnom a helyemet. Minél több játékpercet szeretnék és megnyerni a Bundesligát. Azon leszek, hogy meg tudjam mutatni magam, hogy nemcsak az osztrák Bundesligában tudom megcsinálni azt, amit megcsináltam, hanem a német Bundesligában is meg fogom tudni„

- folytatta a középpályás.

A teljes interjú IDE KATTINTVA érhető el.

A magyar klasszis január 9-én, a Dortmund ellen léphet először pályára a Leipzig színeiben.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.