RETRO RÁDIÓ

„Nem érdemeltünk ilyen arányú vereséget” – a Fradi edzője szerint jól dolgozott a csapata

„Nem érdemeltünk ilyen arányú vereséget” – a Fradi edzője szerint jól dolgozott a csapata
GG
Szerző
GG
Létrehozva2020. 11. 05. 05:40

A Ferencváros három forduló után egy ponttal áll a labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportkörében.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője elsősorban a harmadik és negyedik kapott gól miatt volt elégedetlen, miután együttese szerdán este 4-1-re kikapott a Juventustól a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője (balra) gratulál Andrea Pirlónak, a Juventus trénerének
Fotó: MTI

„Kemény meccs volt, de ezt is vártuk” – kezdte értékelését az FTC ukrán trénere. „Akárcsak Barcelonában, most is úgy érzem, hogy nem érdemeltünk ilyen arányú vereséget, de jól dolgoztunk, védekezésben is, főleg az első félidőben. Megyünk tovább.”

Rebrov hozzátette, nem elsősorban az eredmény miatt elégedetlen, hanem az utolsó két bekapott góllal.

„Persze, ha ilyen ellenfél áll szemben, mint Ronaldo, benne van a pakliban a hibázás lehetősége. Nyilván már a játékosok is fáradtak voltak, ezért hibáztak

– fogalmazott.

A vezetőedző szerint ezt a szintű tempót, amit a Juventus vagy a Barcelona diktál, edzéseken sem tudják modellezni, természetes, hogy a játékosai elfáradnak.

A Fradi gólja a Juventus ellen:

Elárulta, hogy a futballistái olyan csalódottan ülnek az öltözőben, mintha döntőt vesztettek volna, és ez azért van, mert nem tudták a legjobb formájukat nyújtani a saját szurkolóik előtt, akik nagyszerű hangulatot teremtettek a Puskás Arénában – írja az MTI.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.