RETRO RÁDIÓ

A magyar autóversenyző elárulta, ekkor érdemes téli gumira váltani

A magyar autóversenyző elárulta, ekkor érdemes téli gumira váltani
GG
Szerző
GG
Létrehozva2020. 11. 28. 10:40

Rossz döntésnek számít az is, amikor a járművezetők utolsó utáni pillanatig várnak a cserével.

Veszélyes megvárni a havas utakat a téli gumi cserével – hívta fel a figyelmet Nagy Norbert autóversenyző. A WTCR-dobogós pilóta szerint sokan hoznak rossz döntéseket a gumicserével kapcsolatban.

„Alapesetben mindenkinek a 7 fok maradt meg a gumicserére, de vannak olyanok, akik tologatják az időpontot. Nem érdemes kockáztatni. Az aszfalt, vagyis az út hőmérséklete eltér attól, amit a műszerfalon látunk”

– mondta el Nagy Norbert.

Nagy Norbert
Fotó: Nagy Norbi Racing Team

Rossz döntésnek számít az is, amikor a járművezetők utolsó utáni pillanatig várnak a cserével, mondván: hangos, zajos a téli gumi, és többet is fogyaszt az autó.

„Ezek a tézisek már rég megdőltek. A ma kapható abroncsoknak olyan a kialakítása, amely egyáltalán nem okoz zajosabb haladást. Fontos szempont a gumiknál a megfelelő tárolás is. Vannak olyan sofőrök, akik úgy döntenek, amíg úgy látják, hogy van mintázata a felületnek, tovább használják, függetlenül attól, hogy 8-10 éve is megvan az a téli gumi. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy megfelelő tárolás mellett 5-6 évig használható egy téli gumi, de ami a legfontosabb: mindig kérjük ki a szakember véleményét gumicserénél”

– tette hozzá Nagy Norbert.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.