Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.21.

„Már öt éve foglalkoztat a kérdés„ – Federer a visszavonulásáról beszélt

Roger Federer idei két térdműtétét követően fájdalommentesen tréningezik és azt mondja, tervei szerint pályára lép a következő év első Grand Slam-tornáján, a januári Australian Openen.

A 39 éves svájci teniszező, Roger Federer idén elődöntőig jutott a Melbourne Parkban, de aztán a szezon további részét kihagyta, hogy a jobb térdét kezeltethesse.

Roger Federer
Fotó: AFP

„Jó úton haladok” – nyilatkozott most a 20-szoros GS-győztes játékos.„Tulajdonképpen a visszatérésen dolgozom, de nem siettetek semmit és nem akarok stresszelni. Csak akkor indulok újra versenyen, ha százszázalékos állapotban érzem magam.”

Hozzátette: jelenleg úgy néz ki, hogy az Australian Openen sor kerülhet a visszatérésére – számolt be róla az MTI.

A világranglistán negyedik, korábbi világelső Federer elárulta, hogy bár a felépülése remekül halad, még nincs olyan állapotban, hogy „normális” edzéseket végezhessen.

„Jelenleg még nem tudok két óránál tovább teniszezni. De dolgozom az állóképességemen és az erőnlétemen és már nem érzek fájdalmat. Több operációra nem lesz szükség”

– fogalmazott Federer.

A sztárt sokszor kérdezik az esetleges visszavonulásáról, de most is azt mondta: addig fog játszani, amíg élvezi.

„Már öt éve foglalkoztat a kérdés. De amíg szórakoztat a tenisz és mindannyiunknak jó így, addig folytatom”

– jelentette ki a családjára is utalva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras

OLDALVONAL

Másfél millió forint: ennyit ér egy magyar hokis felszerelése

OLDALVONAL

Van rajta bugyi? A medence szélén fotózták az egzotikus szépséget

OLDALVONAL

Mindenki érte aggódik, új híreket kaptunk az intenzív osztályon ápolt kapusról

OLDALVONAL

Holtan találtak rá a 20 éves válogatott játékosra, miután nem jelent meg a mérkőzésén