RETRO RÁDIÓ

Koronavírus-dráma a Girón, feladta az egyik nagy esélyes

Koronavírus-dráma a Girón, feladta az egyik nagy esélyes
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 13. 13:30

A visszalépések nyomán Valter Attila két pozíciót előrelép az összetettben az olasz kerékpáros körversenyen.

Koronavírus-fertőzés miatt feladja a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt az egyik legnagyobb favoritnak tartott Steven Kruijswijk, illetve a Mitchelton-Scott teljes csapata.

Steven Kruijswijk
Fotó: AFP

A Jumbo-Visma bejelentette, hogy az összetettben 1:24 perces hátránnyal a 11. helyen álló, előzetesen a végső sikerre esélyesek közé sorolt holland Kruijswijknél pozitív eredményt hozott a vizsgálat, így visszalép a folytatástól.

Ugyancsak kiszáll a versenyből a Mitchelton-Scott teljes csapata, mivel az elmúlt 48 órában elvégzett vizsgálatok négy stábtagnál is kimutatták a fertőzést. Az ausztrál istálló brit kapitánya, Simon Yates már szombaton feladta a viadalt, miután pozitív lett a koronavírustesztje, ezt követően az istálló többi versenyzőjét és a stábtagokat is alávetették a tesztnek, de akkor valamennyien negatív eredményt produkáltak. A Mitchelton-Scott így engedélyt kapott arra, hogy kerekesei folytassák a versenyt szombaton.

A Sunweb egy, elsőre meg nem nevezett kerékpárosának ugyancsak pozitív lett a tesztje. A csapat honlapján később bejelentették, hogy Michael Matthews vizsgálata mutatta ki a fertőzést, így az eddigi szakaszokon kétszer is a legjobb három között záró ausztrál sprinter számára is véget ért a Giro d'Italia. Matthews karanténba került, de tünetmentes és jól érzi magát. Az istálló összes többi tagjának negatív lett a tesztje, és senki nem mutatja a fertőzés jeleit.

Az AG2R La Mondiale és az Ineos Grenadiers csapatából egy-egy stábtag betegedett meg. Az elmúlt két napban az olasz körversenyen szereplő valamennyi versenyzőt és stábtagot tesztelték, csak a hétfői pihenőnapon 571 vizsgálatot végeztek el a szervezők.

A visszalépések nyomán Valter Attila két pozíciót előrelép az összetettben, amelyben Kruijswijk mellett a mitcheltonos ausztrál Lucas Hamilton (15.) is megelőzte a CCC eddig 28. helyet elfoglaló magyar bringását.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.