Létrehozva: 2020.10.27.

Komoly változás, ennyivel nőtt a Fradi keretének az értéke

Újabb pozitív hatása van a Ferencvárosi focisták Bajnokok Ligája-szereplésének. A zöld-fehérek szerdán, 21 órától a Dinamo Kijevet fogadják a BL-ben.

A Barcelona elleni 5-1-es BL-vereséget megelőzően 24,25 millió euróra (8,8 milliárd forint) taksálta a Ferencváros keretének az értékét az ezzel foglalkozó Transfermarkt honlap. A mértékadó portál a napokban frissítette ezeket az összegeket, a magyar bajnok kerete pedig már 28,65 millió eurót (10,4 milliárd forint) ér.

Sokat nőtt a Fradi-játékosok értéke
Fotó: MTI

A BL-nek köszönhetően tehát 4,4 millió euróval (1,6 milliárd forint) lett értékesebb a zöld-fehérek névsora, ennyit még soha nem ért hazai gárda – a Transfermarkt 2004 óta foglalkozik ezen a téren az magyar élvonallal. Két év alatt lényegében megduplázta a játékoskeretének az árát a klub, a 2018/19-es évad elején 16,35 milliót (5,9 milliárd forint) ért.

A labdarúgók közül Tokmac Nguen értéke nőtt a legtöbbet, a norvég támadó immár 2,5 millió eurót (913 millió forint) kóstál a korábbi 1,4 millió euróval (511 millió forint) szemben, aminek köszönhetően már ő vezeti ezt a rangsort a Ferencvárosnál. Nagyot profitálhat tehát a klub később, ha eladja a legkeresettebb játékosait, hiszen a kulcsemberek közül szinte mindenki értéke emelkedett.

„Szerintem a Transfermarkt alábecsüli az értékét. Ha megnézzük, hogy a hozzá hasonló, nemzetközi szinten is kimagasló képességű játékosok a szomszédos országokban mennyiért váltanak klubot, akkor Tokmac értéke magasabb 2,5 millió eurónál”

– mondta el Hajnal Tamás, a klub sportmenedzsere az M4 Sport Bajnokok Klubja című műsorában.

Tokmac Nguen a Barcelona ellen is remekelt
Fotó: fradi.hu

A növekedés ellenére a Fradi még mindig legolcsóbb kerettel áll helyt a Bajnokok Ligájában, a második legkisebb keretértékkel a dán Midtjylland rendelkezik (42,03 millió euró, 15,3 milliárd forint) az elitsorozatban.

szerda 21.00: Ferencváros-Dinamo Kijev (Tv: M4 Sport)

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

metropol.hu

Autósok figyelem, szerdától megint változik az üzemanyag ára

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

OLDALVONAL

Elhunyt Magyarország örökös bajnoka