RETRO RÁDIÓ

Ez tényleg emberfeletti. Ennyi meccs vár a Fradira decemberig

Ez tényleg emberfeletti. Ennyi meccs vár a Fradira decemberig
SK
Szerző
SK
Létrehozva2020. 10. 01. 06:00

Eddig sem volt leányálom a Fradi idei szezonja, de mostantól turbófokozatba kapcsol a zöld-fehér focicsapat.

Huszonöt év után jutott be a Ferencváros focicsapata újra a Bajnokok Ligája főtáblájára, s ma estére azt is megtudjuk, kik ellen játszhatnak a zöld-fehérek a csoportkörben. Az ellenfelek ismerete nélkül is kijelenthető: idén őszre megtelt a naptára Szerhij Rebrov együttesének. A koronavírus-járvány miatt ugyanis jóval később kezdődik a csoportkör, az október 20. rajt után december 8-ig megrendezik a hat találkozót. Emellett még 11 bajnoki és egy hazai kupameccs vár a gárdára, nem beszélve akár a válogatottak számára fejenként maximum hat meccsről.

„Most olyan csapatokkal találkozunk majd, akiknek sokkal nagyobb költségvetése, de ha nem tisztelnek minket, akkor meglepetés érheti majd őket. De a hazai bajnokságot sem szabad elfelejtenünk, mivel ott is meg kell védenünk a címünket” – fogalmazott a siker után az ukrán mester, akinek eddig sem lazsált a csapata. Augusztus 14. óta 9 meccset vívott meg veretlenül az együttes.

Információnk szerint a gárda biztosan igazol még focistát, így akár két különböző, de majdnem hasonló erősségű csapatot is ki tud állítani az ősszel.

Az átigazolási szezon ugyan hivatalosan lejárt, ám így is lehetnek érkezők. A Fradi olyan focistákat igazolhat, akinek jelenleg nincs szerződése. Ilyen volt például legutóbb a szlovák Robert Mák, aki két hete érkezett, de eddig nem lépett pályára a csapatban. Jelenleg 28-an tagjai az első keretnek, a BL őszi szakaszára összesen 23 játékos nevezhető.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.