RETRO RÁDIÓ

Meglesz az NB I? A Vasas kerete az élvonalban is megállná a helyét

Meglesz az NB I? A Vasas kerete az élvonalban is megállná a helyét
GG
Szerző
GG
Létrehozva2020. 09. 25. 19:00

A Vasas csak szenved a labdarúgó NB II-ben, annak ellenére, hogy kerete alapján egy osztállyal feljebb is megállná a helyét. A feljutásra hajtó angyalföldiek újabb két komoly igazolást jelentettek be.

A Vasas a nyáron többek között az NB I gólkirályával, Radó Andrással, és az Újpest csapatkapitányával, Litauszki Róberttel erősítette meg egyébként is remek keretét, annak érdékében, hogy a 2017/18-as évad után újra élvonalba jusson.

Mindezek ellenére csupán 13. helyen áll az NB II-ben a klub, hat ponttal lemaradva a feljutást érő második pozíciótól. Időközben Bene Ferenc vezetőedzőt Schindler Szabolcs váltotta, aki a következő mérkőzésen két újabb magyar válogatott játékossal számolhat, miután kedden a Mol Fehérvártól érkező Pátkai Mátét és a legutóbb a Fradiban játszó Otigba Kennethet is bemutatták.

Otigba Kenneth (Fotó: Vasas / Facebook)

„Most olyan klubhoz igazolok, ahol újra vannak komoly célok, az eddigi lépéseimnél is mindig ez motivált. A Vasassal közös célom, hogy feljussunk az élvonalba, hangsúlyt fektessünk az építkezésre”

– nyilatkozta a 23-szoros válogatott Pátkai a Vasas honlapján.

A hatszoros magyar bajnok keretének értéke ezzel elérte a 6,08 millió eurót a mértékadó Transfermarktnál. Ez az összeg az NB I-ben sem számítana rossznak, sőt, csak öt csapat ér többet ennél. Az MTK, a Kisvárda, a Paks, az Újpest, a Zalaegerszeg és a Kisvárda sem éri el a Vasas névsorának értékét.

Az élvonalból 2018-ban kieső Vasas a hétvégén a Gyirmót otthonában játszik rangadót, ahol megkezdheti a felzárkózást az élmezőnyhöz. Óriási blama lenne az angyalföldiek számára, ha nem sikerülne a feljutást ebben az évadban.

„A Vasasnak nem a másodosztályban a helye, a múltjához méltó első osztály kivívása pedig kifejezetten motiváló számomra. Várom az előttünk álló időszakot, s hiszem, hogy kellő munkával, alázattal és energiával megvalósíthatjuk a céljainkat”

mondta el a célokról Otigba a bemutatásán.

Csak 5 NB I-es csapat kerete értékesebb a Vasasénál. 1. Ferencváros: 24,7 millió euró (8,9 milliárd forint) 2. Mol Fehérvár: 15,98 millió euró (5,7 milliárd forint) 3. Puskás Akadémia: 10,5 millió euró (3,8 milliárd forint) 4. Budapest Honvéd: 8,33 millió euró (3 milliárd forint) 5. Mezőkövesd: 7,48 millió euró (2,7 milliárd forint) 6. Diósgyőr, VASAS: 6,08 millió euró (2,2 milliárd forint)

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.