RETRO RÁDIÓ

Vettelnek elege van, a saját csapatát ócsárolja

Vettelnek elege van, a saját csapatát ócsárolja
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 10. 13:20

Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája elégedetlen a sorozatos sikertelenség miatt.

Sebastian Vettel a 12. helyen végzett a vasárnapi silverstone-i versenyen, és úgy fest, betelt nála a pohár. A négyszeres világbajnok német pilóta a futam közben, és utána is keményen kritizálta csapata, a Ferrari stratégiáját.

Sebastian Vettel
Fotó: AFP

„Tudjátok, hogy ezt ti szúrtátok el” – mondta Vettel a csapatának futam közben a második kiállás után, majd a versenyt követő sajtótájékoztatón folytatta a kritikát. „A reggeli megbeszélésen megállapodtunk, hogy nincs értelme a kiállásnak, ha csak a forgalomba térünk vissza. Erre mégis ezt csináltuk. Ráadásul a kemény abroncs csak 10 körön át volt fent, aminek semmi értelme nem volt. Minek tesszük fel 10 körre a keményet, ha utána a közepest 20 körön át használjuk? Nem hiszem, hogy ez a legjobb munka, amit ma végezhettünk volna. Biztos vagyok benne, hogy jobb stratégiával előrébb zártunk volna.”

Vettel szerint a sorozatos sikertelenség után valaminek történnie kell.

„Ezek a dolgok nem úgy működnek, hogy egyik pillanatról a másikra minden a visszájára fordul” – nyilatkozta a 32 éves pilóta, aki már az előző Brit Nagydíj után is azt mondta, nem érzi jól magát az idei versenyautóban.

Vettel jövője kérdéses, hivatalosan nem rendelkezik a következő szezonra érvényes szerződéssel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.