Létrehozva: 2020.08.29.

Sztárok a rajtnál, sosem látott mezőnnyel indul a Tour de Hongrie

Az országúti kerékpáros magyar körverseny történetének legerősebb mezőnye áll rajthoz szombaton az esztergomi Bazilika előtt a 41. Tour de Hongrie-n.

Tavaly a világelit alatt a második vonalnak számító prokontinentális istállók közül négy vett részt a magyar viadalon, idén ebből a kategóriából nyolcat láthatnak a szurkolók. A csúcskategóriát jelentő World Tour-sorok közül pedig öt lesz itt, vagyis nem véletlen, hogy Eisenkrammer Károly főszervező úgy vélte, a valaha volt legnagyobb kerékpárversenyt szervezzük Magyarországon.

Sosem látott mezőny indul idén a Tour de Hongrie-n
Fotó: MTI

A nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalán az előzetes rajtlistán 20 csapat 119 versenyzője szerepel, köztük nyolc csapatban lesz magyar kerékpáros, tizenhat itthoni bringás mellett a székely paralimpiai bajnok Novák Károly Eduárd is szerepet kap. Mindkét World Tourban érdekelt magyar kerekes indul: a 2017-ben második Peák Barnabást a Mitchelton-Scott, a tavaly harmadik Valter Attilát a CCC csapatában láthatják a nézők.

Az időfutambajnok Peák saját bevallása szerint jó formában van, és bízik benne, hogy lesz lehetősége megmutatnia magát. Az MTI érdeklődésére hangsúlyozta: előzetes elvárásai nincsenek, mivel a világjárvány okozta kényszerszünet után kevés versenynapja volt, és azt sem tudja, milyen erős lesz a mezőny.

A prokontinentális csapatok magyar kerékpárosa Kusztor Péter (Novo Nordisk) és Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), a kontinentális sorokból pedig – mivel a sérülésből lábadozó Fetter Erik hiányzik – kiemelendő az elmúlt esztendőben második Dina Márton (Kometa-Xstra), valamint a friss magyar bajnok Filutás Viktor és a tavalyi ob-n aranyérmes Szarka Gergely (Giotti Victoria Palomar). A magyar válogatottban hat hazai versenyző szerepel, a csíkszeredai Team Novákban pedig indulnak magyar kerékpárosok is és egy székely is ott lesz a csapatban.

Az esztergomi nyitóetap – amely során háromszor mássza meg a mezőny a Két-bükkfa-nyeregig tartó emelkedőt – rögtön komoly erőpróba lesz a résztvevőknek. Ezután két sík szakasz következik, a hajdúszoboszlói és a nyíregyházi befutó is a sprintereknek kedvez, és a negyedik, Kazincbarcikán záruló szakaszon is van esély mezőnyhajrára. A szerdai zárás lesz a királyetap: a hajrában előbb Mátraházáig tekernek fel a versenyzők, majd lejtmenet után ismét nekiveselkednek, és ezúttal 984 méteres magasságig másszák Magyarország legmagasabb hegyét, a Kékestetőt. A több mint 13 millió forint összdíjazású magyar körverseny összetettje nagy valószínűséggel az utolsó emelkedőn fog eldőlni, a dobogóért a jó formában lévő hegyimenők vetélkednek majd.

A tavalyi győztes lett Krists Neilands biztosan nem védi meg a címét, mivel ezúttal az ugyancsak szombaton kezdődő Tour de France-on áll rajthoz. Az utak mentén az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan lesz lehetőségük a szurkolásra a nézőknek, akiket a szervezők nyomatékosan kértek a maszkviselésre. A versenypályán kívül idén a járványhelyzet miatt nem lehet majd találkozni a buborékban kezelt kerékpárosokkal, így a korábban megszokott lehetőségek, a rajt- vagy célterületeken begyűjthető aláírások vagy közös fotók ezúttal elmaradnak.

Az öt versenynap alatt hat megyét, húsz várost és összesen 55 települést érintő Tour de Hongrie-t az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti, míg a Eurosporton a Tour de France közvetítései előtt vagy után lesz összefoglaló a viadalról.

A 826 kilométer össztávú Tour de Hongrie programja: 1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km (szintkülönbség: 1963 m) 2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km (565 m) 3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km (516 m) 4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km (1150 m) 5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km (3259 m)

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája

KIAJOBB

Parádés siker, nagyot lépett a feljutás felé a magyar válogatott

KIAJOBB

„Boldog vagyok, de…” – Marco Rossi felfedezettje keserédesen ünnepelt