tóth gabi
A Ferencváros megnyerte a labdarúgó NB I előző két kiírását, de a pénteken rajtoló szezonban is toronymagas favoritnak számít. A Tippmix 1,5-szörös pénzt fizet a zöld-fehérek aranyérme esetén.
Szinte biztosra veszik a fogadóirodák a Ferencváros címvédését az NB I-ben, jól mutatja ezt a Tippmix által adott 1,5-os odds is. A második legesélyesebb az utóbbi két kiírásban a zöld-fehérektől egyaránt 13 ponttal lemaradó Mol Fehérvár áll 2,8-as szorzóval, míg a harmadik helyen a Honvéd sikere már 8-szoros pénzt érne. Három pontban szedtük össze, hogy miért tűnik ennyire egyértelműnek a Fradi újabb aranyérme.
Másfél milliárdért igazolt a Fradi
A nyári átigazolási időszakban hat játékos érkezését jelentette be eddig a Ferencváros, Bogdán Ádám és Adnan Kovacevic ingyen érkezett, a másik négy labdarúgóért azonban 4,4 millió eurót (1,5 milliárd forint) fizetett a klub az átigazolásokkal foglalkozó Transfermarkt adatai alapján. Az albán Myrto Uzuni 1,8 millió euróért (620 millió forint), a horvát Roko Baturina és a kölcsön után a Sahtar Donyecktől végleg megvásárolt Olekszandr Zubkov 1-1 millió euróért (345-345 millió forint), míg a francia Aissa Laidouni 600 ezer euróért (210 millió forint) érkezett.
Toronymagasan a legértékesebb keret a zöld-fehéreké
A korábbi években nem volt nagy különbség a Fradi és a Vidi keretének értéke között. Ez a különbség azonban a nyáron több, mint 7 millió euróra nőtt. A Ferencváros jelenlegi névsorának összértéke 24,15 millió euró (8,3 milliárd forint), míg a Mol Fehérvárnál ugyanez a szám 17,08 millió euró (5,8 milliárd forint). A Puskás Akadémia 11,25 millió eurót (3,8 milliárd forint) kóstál, az összes többi csapat pedig 10 millió eurónál kisebb keretértékkel rendelkezik. Ezek fényében meglepő lenne, ha letaszítanák a trónról Szerhij Rebrov együttesét.
Bevehetetlen Groupama Aréna
Hazai pályán 54 bajnoki óta nem kapott ki a Ferencváros. Legutóbb a Vasas tudott győzni Groupama Arénában az NB I-ben, 2017. április 15-én. A rekordbajnok az előttünk álló szezonra már ötezer bérletet adott el, a szurkolók biztatásán tehát idén sem fog múlni a veretlenségi széria megőrzése. Európában egyébként csak a szerb Crvena zvezda és az angol Liverpool tudhat magáénak ennél jobb sorozatot.
A Tippmix oddsai az NB I győztesére 1. Ferencváros: 1,50 2. Mol Fehérvár: 2,80 3. Honvéd: 8,00 4. Puskás Akadémia: 15,00 5. Mezőkövesd: 50,00 6. Újpest, Diósgyőr: 60,00 8. Paks: 70,00 9. MTK: 100,00 10. Zalaegerszeg, Kisvárda: 150,00 12: Budafok: 500,00