Létrehozva: 2020.08.19.

Őrületes rekordra hajt a BL-ben Bayern München

A Barcelona elleni 8-2-es győzelmet követően a csillagos ég a határ a Bayern Münchennek. A bajor alakulat szerdán este a Lyon elleni labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőben nem csak a finálét veszi célba, hanem a sorozat gólcsúcsával is szemez. Hat gól választja el a rekordtól.

Habár a Bajnokok Ligája a 2019/20-as idényét átírta a vírusjárvány, és a szokásos, 13 meccs helyett csupán 11 mérkőzést játszik a végső győztes, még így is összejöhet egy rekord. A Bayern München az eddigi kilenc meccsen 39 gólt termelt, és csak hat találat választja el az első helytől az örökranglistán. Ehhez előbb szerdán a Lyont, majd az esetleges továbbjutás után a döntőbeli ellenfelet kell „kitömni”.

Robert Lewandowski és társai immár a legnagyobb esélyesek a BL-ben
Fotó: AFP

Húsz éve a Barcelona 45 góllal zárta a Bajnokok Ligáját, amit azóta csak megközelíteni tudtak. A Real Madrid 2013/14-ben, a Liverpool pedig a 2017/18-ban egyaránt 41-41 gólt vágott, de nem volt igazi esélyük a csúcsbeállításra. Azonban a Bayern most olyan ütemben termeli a gólokat, hogy megtörténhet az őrségváltás.

Persze a Barcának némileg könnyebb dolga volt az 1999/2000-es idényben. Tudniillik akkoriban két csoportkört játszottak a csapatok, és a katalánok 16 meccsen hozták össze azt a 45 gólt, amit a Bayern most 11 fellépésen próbál felülmúlni.

A müncheniek egy rekordot már megdöntöttek idén, immár magasan övék a legjobb BL-gólátlag 4,33-mal. Eddig a Liverpool és a Real Madrid állt az élen 3.15-ös eredménnyel. Az UEFA honlapja megjegyzi, a Bayern akkor is az élen marad ezen a listán, ha az utolsó két meccsen nem talál a hálóba.

„Nagy siker volt a Barca legyőzése, de a Lyon elleni elődöntő 0-0-ról indul – hűtötte le a kedélyeket a Bayern csatára, Thomas Müller. – Nőtt az önbizalmunk, viszont az öltözőben azt mondtuk, csak egy lépést tettünk meg a háromból.”

A Bayern München 155 szerzett gólnál jár a mostani idény összes tétmérkőzését tekintve. Ez már több, mint az 1972–1973-ból származó eddigi klubrekord (152). Úgy fest, az idei müncheni csapatot sokáig emlegetni fogjuk.

Bajnokok Ligája, elődöntő Augusztus 19, szerda, 21 óra Bayern München-Lyon TV: M4 Sport

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint