RETRO RÁDIÓ

Nívós meccseket rendezünk, sportfőváros lett Budapest

Nívós meccseket rendezünk, sportfőváros lett Budapest
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 16. 06:00

Sorra jelentik be a rangos sporteseményeket, Magyarország nívós mérkőzéseket és versenyeket rendezhet a közeljövőben.

Egyre vonzóbb helyszín Budapest, sorra jelentik be a rangos nemzetközi sporteseményeket a magyar fővárosban. Magyarországon új csarnokok, stadionok épülnek, és kimagaslóan jó a járványhelyzet.

A Puskás Arénában játsszák az európai Szuperkupa-meccset Fotó: Szabó Miklós/Nemzeti Sport

A Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztese például ennek köszönhetően szeptember 24-én Budapesten mérkőzik meg egymással az Európai Szuperkupáért. A Puskás Arénában sorra kerülő összecsapás lesz a tervek szerint az első UEFA-rendezvény, amelyre nézők is kilátogathatnak a koronavírus-járvány után. Magyarországon korábban még sosem rendeztek egymeccses döntőt egyetlen férfi nemzetközi kupában sem.

A Magyar Labdarúgó Szövetség azt is jelezte, hogy Magyarország kész helyet adni olyan selejtezőnek, amelyiknek a megrendezése a járványhelyzet miatt nem lehetséges. Így például az ír Dundalk és a szlovén NK Celje Bajnokok Ligája-selejtezőjét az újpesti Szusza Ferenc-stadionban játsszák.

Nem került le a napirendről az újabb Forma-1-es futam sem, hiszen a speciális helyzetben is jól vizsgázott a júliusi Magyar Nagydíj. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter felajánlotta, hogy amennyiben szükség lesz rá, akár még egy Forma-1-es versenyhétvége megrendezhető lesz idén a Hungaroringen..

Jövőre négy Európa-bajnoki mérkőzést is a Puskás Arénában rendeznek. A 2021-es Eb-n három csoportmeccset és egy negyeddöntőt láthatnak a nézők a magyar fővárosban.

Egyelőre távlati terv, hogy a Magyar Jégkorongszövetség érdeklődik a világ második legerősebb ligájának, az orosz bázisú KHL a vezetőinél, hogy milyen feltételekkel adhatna otthont bajnoki mérkőzésnek. Alekszej Morozov, a KHL elnöke beszélt a magyar érdeklődésről, elmondása szerint a tárgyalás szakaszában vannak. Sipos Levente, az MJSZ főtitkára elmondta, tétre menő, azaz KHL-bajnoki találkozókról egyeztetnek.

Jövőre pótolhatjuk a Giro rajtját

A 103. Giro d'Italia május 9-én Budapesten rajtolt volna és az első három szakasznak Magyarország adott volna otthont. Az olasz kerékpáros körversenyt végül a járvány hatására elhalasztották. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos úgy nyilatkozott, hogy az olaszok „elméletben felajánlották” azt, hogy Magyarország 2021 májusában megrendezhetné a Giro nagy rajtját.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.