Létrehozva: 2020.08.22.

Nagy siker, magyar lány elemez a profi baseball-ligában

Gyermekkori érdeklődéssel kezdődött, és év játékosa címekkel folytatódott. Gergely Enikő egy idehaza kevésbé ismert sportágban, a softballban remekelt, mostanság pedig a baseball csúcsligájával, az amerikai MLB-vel áll kapcsolatban.

Gergely Enikő sztorija nem az átlagos magyar lányokét idézi. Errefelé ugyanis nem jellemző, hogy Amerika kedvenc sportága, a baseball álomkarrierrel kecsegtetné a magyar fiatalokat. Márpedig Enikő 13 évnyi softball-karrier után 30 évesen ott tart, hogy a világ legerősebb ligájával, az amerikai MLB-vel áll kapcsolatban. A kezdőlépést egy szimpla érdeklődés hozta meg.

Fotó: Gergely Enikő

„Gyerekek voltunk, 15-16 évesek, amikor az egyik osztálytársam kitalálta, hogy menjünk el egy baseball-meccsre – mesélt a kezdetekről Gergely Enikő. – Szentendrén játszották, ott lakom a közelben, és elmentünk. Azonnal megtetszett, mert sokrétű sportág, tetszik benne az ütés, a dobás, a kesztyű, a labda és az is, hogy sokat kell gondolkozni. Szerintem akkor fedezik fel a nézők a baseball látványosságát, ha már értik a játékot. Addig nem tűnik érdekesnek egy vetődéses elkapás, amíg nem tudom, miért történik.”

A softball a baseball egyik formája, a legnagyobb különbség a dobómozgásban van, illetve kicsit nagyobb a labda. Gergely Enikő idehaza kétszer bajnoki címet nyert, kétszer pedig az év játékosának választották, majd Hollandiában is kipróbálta magát. A softball karrierjét követő folytatáshoz a Brad Pitt főszereplésével futó film, a Moneyball, vagyis a Pénzcsinálók adta az ötletet.

Fotó: Gergely Enikő

„A Moneyball című film arról szólt, hogy miként terjedt el az MLB-ben a baseball-elemzés, ami gyakorlatilag forradalmasította a sportágat. Nagyon érdekelni kezdett, mert amúgy is matekos tanulmányokat folytattam, és ez passzolt a baseball-elemzéshez. Három éve abbahagytam a softballt, és akkor kezdtem komolyabban foglalkozni az elemzéssel. Találtam egy online kurzust, amit egy amerikai cég csinált, aztán elutaztam Amerikába a winter meetingsre, ami a baseball éves nagygyűlése. Ott számos emberrel találkoztam, és ebből hosszú munka és tanulás után az lett, hogy együttműködtem néhány projektben az MLB-ben szereplő Milwaukee Brewers csapatánál. Ez most a vírushelyzet miatt megszakadt, de úgy néz ki, a jövőben is folytatni tudom.”

Fotó: Gergely Enikő

Közben a Sport Televízió ezen a nyáron, története során először, baseball-meccseket közvetít az MLB-ből, és Enikőt kérték fel az egyik szakkommentátornak.

„Eddig egy meccsen dolgoztam, sajnos éjjel egykor kezdődött, nem tudom, mennyien látták. Nagyon élveztem, reménykedem benne, hogy a baseball és a softball is egyre népszerűbb lesz itthon, hiszen több csapatunk van, és a Sport Televízió révén még többen megismerhetik a sportágat.”

Baseball-nap lesz Budapesten

A Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség augusztus 30-án egész napos rendezvényt szervez a Budapest Red Wolves pályáján, ahol bárki kipróbálhatja az ütést és a dobálást. Az eseményen találkozni lehet a Sport TV MLB közvetítésének kommentátoraival, a sportág hazai egyesületeivel, valamint a múlt, jelen és jövő legendás magyar baseball és softball játékosaival.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló