RETRO RÁDIÓ

Varga Dénes komoly dilemmája: Olimpia, vagy Málta?

VARGA Dénes
GG
Szerző
GG
Létrehozva2020. 06. 10. 08:00

Egy háta közepére sem kívánt csapatépítő program közben elszenvedett térdsérülés miatt maradhat le a 2021-re halasztott olimpiáról Varga Dénes. Akinek ráadásul a játékok alatt Máltán lenne jelenése hónapokig.

Vízilabda-válogatottunk ászának, Varga Dénesnek a szavaiból úgy tűnik: a felépülését már nem siettetné mindenáron olyan nagy erőbedobással. Nem mellesleg neki jövő nyárra már szerződése van a máltai ligába.

Varga Dénes
Fotó: MTI

Varga Dénes a magyar pólóválogatott összetartásán szenvedett térdsérülést, már meg is műtötték. A történteket ugyanis tíz napig titkolták (a szövetség ekkor adta hírül, klubja, az FTC azóta sem).

„Úgy történt, hogy volt egy csapatprogram, paintballozás, amin a részvétel kötelező volt és bár nem sok kedvem volt jelen lenni, csapatkapitányként nem szívesen bojkottáltam volna ezt az eseményt. Egy szerencsétlen mozdulat következtében megsérült a térdem”

– törte meg a csendet a vlv.hu-n.

Az olimpiai bajnok három-négy hónap múlva végezhet teljes értékű edzésmunkát, de hangsúlyozta: ezek után már nem az lesz az első gondolata az edzőteremben, hogy csúcsot döntsön, hanem hogy egyáltalán „nekiálljon-e” edzeni.

„Hiába halasztották el egy évvel az olimpiát, ahhoz nekem nagyon kellene kapkodnom. Nem tudom, hogy harminchárom évesen mennyire szeretnék kapkodni, túlvállalni magam”

mondta.

Varga Dénes
Fotó: MTI

A világ legjobbjának is megválasztott pólós úgy érzi, az erejéből reálisan már csak arra futja, hogy a Ferencvárosra koncentráljon, ahol még két évig érvényes a szerződése.

„Sok komponenses hátteret igényelne, hogy eredményesen szerepeljek a válogatottban. Jelenleg nem látom, hogy ez meglenne, és hogy ezt bele tudnám tenni. Bár még az elején vagyok, de azt sem látom, hogy meglenne a szándék és biztosítottak lennének a lehetőségek a vízilabda közegében ahhoz, hogy az én gyógyulásom, regenerálódásom kellően intenzív legyen”

folytatta a Fradi BL-győztese. Az extra gyors gyógyulás erőltetésével szemben a család és a civil élet fontosabb számára.

Ráadásul Vargának jövő nyárra érvényes szerződése van a máltai nyári ligába (a Neptunes szerződtette), ami kiváló pénzkereseti lehetőség, ez pedig 33 éves korban már fontos tényező lehet.

Ebben a tengerbe nyúló medencében játszik majd a Neptunes
Fotó: Facebook

A sok magyar pólós klasszist vonzó máltai bajnokság nem ütközhet ugyan az olimpiával, de a válogatott felkészülésével vagy a játékok utáni pihenővel annál inkább. A kettő együtt nem mehet a világ egyik legjobbjának sem, akinek döntenie kell: felbontja szerződését és végiggürcöli a nyarat az olimpiáért, vagy Máltán jóval könnyebb ütközeteket vív meg.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.