RETRO RÁDIÓ

Szívszorító nyilatkozat, ezért volt Benedek Tibor a legjobb

Benedek Tibor
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 18. 11:15

Benedek Tibor gyerekként gerincproblémái miatt kezdett úszni, majd a vízilabdára váltott.

Életének 48. évében, súlyos betegség után csütörtök hajnalban elhunyt Benedek Tibor egy korábbi nyilatkozatából megtudhatjuk, hogyan lett egy betegeskedő, kevésbé tehetségesnek mondott vízilabdázóból a világ legjobbja:

Benedek Tibor
Fotó: MTI

„Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszok túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos.

Gyerekkoromban tizenegyszer szúrták fel a fülemet, ugyanennyiszer tiltott el az orvos az uszodától. Magasságomat nézve ma már kicsinek számítok a csapattársaim között, súlyra viszont 15 éve elértem a 100 kilót. Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra.

A katonaságtól gerincsérv miatt felmentést kaptam, azóta már a nyakamban is van két porckorongsérv, 16 éve csuklószorítóval játszok, képtelen vagyok a kézfejemre támaszkodni. Először 2005-ben voltak problémáim a szívemmel, amik 2009-ben megismétlődtek. Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez ez én tehetségem.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.