Létrehozva: 2020.06.15.

Sötét időszak, fontos döntést hoztak meg az olaszok

Döntést hoztak az olaszországi labdarúgó mérkőzések kapcsán.

Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke szeretné, ha legkésőbb július kézepétől már ismét nézők előtt rendezhetnék a bajnokság mérkőzéseit.

Fotó: Getty Images

Az elnök a Radio Deejay állomásnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: az Olasz Kupa-elődöntő két, még zárt kapus visszavágójának pénteki, illetve szombati megrendezésével az utolsó lépést is megtették, hogy eloszlassák a kétséget a Serie A befejezésével kapcsolatban.

„Boldog vagyok, de az egész egy darabja, a szurkolók részvétele még mindig hiányzik. Remélem, ők is hamarosan visszatérhetnek, talán már július elején, de legkésőbb a hónap közepén” – mondta. Hozzátette: utóbbi megvalósulása – a nézőszámra vonatkozó bármilyen korlátozó intézkedés figyelembevétele ellenére – azt jelenti majd, hogy Olaszországnak sikerült túljutnia egy „különösen sötét időszakon”.

Pénteken a Juventus, szombaton a Napoli biztosította a helyét az Olasz Kupa idei fináléjában – előbbi az AC Milant, utóbbi az Internazionalét búcsúztatta a négy között -, amelyre szerdán Rómában kerül sor.

Azt követő hét végén négy mérkőzéssel folytatódik a küzdelem a Serie A-ban, amelyet a koronavírus-járvány miatt március közepén függesztettek fel. A bajnokságból 12 teljes forduló van hátra, az elsőt június 22-24. között rendezik.

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista