RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a pap, misére várják a mezőkövesdi focistákat

KISS Tamás; Cseri Tamás
GG
Szerző
GG
Létrehozva2020. 06. 17. 13:21

A Mezőkövesd az elveszített Magyar Kupa-döntő óta csak szenved a labdarúgó NB I-ben. Hiába a csodás őszi szezon, lecsúszhat a dobogóról a meglepetéscsapat.

A Honvéd elleni MK-döntőt követően hazai pályán 2-0-ra kapott ki a Mezőkövesd a Pakstól, majd 1-1-es döntetlent játszott Kisvárdán, a hétvégén pedig ismét a Honvédtól kapott ki 2-1-re. Ezután a gárda csapatkapitánya, Cseri Tamás azt nyilatkozta, hogy templomba kellene mennie a csapatnak.

„Most kifelé pattant nekünk minden, az ellenfélnek meg befelé. Ezt meg kell változtatnunk valami úton-módon. Nem tudom, el kell menni templomba az egész csapatnak, és akkor ott hátha megváltozik valami”

- mondta el a Honvéd elleni 2-1-es vereség után Cseri Tamás az M4 Sportnak.

Cseri Tamás (balra)

Erre reagált Bakos Tamás, mezőkövesdi plébános az M4 Sport Facebook-oldalán.

„Ezen ne múljon! Íme a miserend”

– írta Bakos Tamás, aki lapunknak elmondta, hogy látta a bejegyzést, de a barátai is felhívták rá a figyelmet.

A plébános elárulta, hogy szokott járni a Mezőkövesd találkozóira, és szurkol a csapatnak, hogy meglegyen a harmadik helyezés a szezon végén.

Cseri Tamás nyilatkozata:

A Mezőkövesdre nehéz meccs vár ma, hiszen az edzőváltás óta megtáltosodó Újpest vendége lesz (21.05, Tv: M4 Sport).

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.