Határtalan önbizalom, Benedek Tiborral minden sikerült

Valamit szokás szerint megnyertek, vb-t vagy olimpiát, tökmindegy. Akkor már évek óta a vízilabda-válogatott volt az ország legmenőbb csapata, és a pesti éjszaka egyik legendás helyén ünnepeltek. A gárda újoncai nem bízták a véletlenre, tetőtől talpig menő cuccokban érkeztek.

„Úgy néztünk ki, mint a reklámarcok – mesélte egyikük. – Menő cuccok, jól ismert logók a pólókon, belőtt sérók, a lányok csak velünk szemeztek, egyik kört kértük a másik után. Aztán minden feltűnés nélkül, sima fehér pólóban, szakadt farmerben és átlagos sportcipőben befutott Benedek Tibi. Szerényen, csendesen, de a légkör azonnal megváltozott. Mint mindig, ha jelen volt. Akinek mindig érezhető a jelenléte egy társaságban. Rögtön nem számított, hogy milyen cuccokban feszítettünk.”

Ugyanez a karizma, jelenlétének határtalan ereje jellemezte Benedek Tibort a meccseken is. Áradt belőle az önbizalom, vele minden sikerült, semmi sem tűnt reménytelennek, és ezt nem csak a társai érezték, nézőként is átjött. Kevésbé izgultam, ha ott volt a vízben. Nyugi, majd Kemény Dénes beküldi Benedeket, és ő rendbe teszi. Ha gólelőnyt kellett megőrizni, vagy hátrányt ledolgozni. Mint a 2004-es olimpiai döntőben, ahol 3-0-ra elhúztak a szerbek, és végül mégis mi nyertünk. Hasonlóan fájó párhuzam, de ez a győzniakarás jellemezte a szintén dühítően fiatalon elhunyt hokist, Ocskay Gábort is. Olyan nagy baj nem lehetett, ha az ő sora volt a jégen, ha ő korizott a bulihoz a válogatott meccsein.

Ők azok, akiket kevésbé kötött a taktika, akik csapatsportág ide vagy oda, nagyobb szabadságot kaptak a pályán, hiszen olyat tudtak, amit képtelenség tanítani: egy húzással eldöntötték a meccseket.

„Mindig én akartam jobban. Ez ez én tehetségem” – mondta magáról Benedek Tibor, akinek már csak ez a két mondata is tananyag lehetne a személyiségfejlesztő, a 'siker fejben dől el' kurzusokon. Ennél azonban jóval többet hagyott maga után. Pótolhatatlan példakép távozott.