RETRO RÁDIÓ

Tavaly abbahagyta, most visszatér a védők rémálma

Tavaly abbahagyta, most visszatér a védők rémálma
GG
Szerző
GG
Létrehozva2020. 06. 28. 12:00

A 36 esztendős Arjen Robben szinte napra pontosan (július 4.) egy éve, a Bayern München labdarúgójaként jelentette be a visszavonulását.

A világklasszis holland szélső, Arjen Robben azonban nem sokáig bírta játék nélkül, ifjúkori csapata, a Groningen kedvéért újra profinak áll.

Robben 16 évesen mutatkozott be a Groningen felnőttcsapatában
Fotó: Groningen Facebook

„Egy ideje már eljátszottam a gondolattal, hogy visszatérek, ez lett a küldetésem. Nem tudom, mikorra leszek játékra kész állapotban, és nem tudom, hogy működni fog-e, de rajtam nem fog múlni. Kemény fizikai kihívás lesz, a csapat első közös edzésén már részt vennék”

– nyilatkozta Robben régi-új klubja honlapján.

A négy országban (Németország, Anglia, Spanyolország, Hollandia) is bajnoki címet nyerő BL-győztes klasszis tizenkét évesen lett a Groningen labdarúgója, tizenhat évesen mutatkozott be hazája élvonalában.

„Az utóbbi időszakban sokat beszélgettem a vezetőkkel, a szurkolók üzenete is nagy hatást gyakorolt rám: „Arjen, hallgass a szívedre!”

– mondta el a 96-szoros holland válogatott kedvenc.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.